Közleményt adott ki Simicska Lajos a plakátháborúról

A vállalkozó a tulajdonában álló Magyar Nemzethez juttatta el közleményét.

"Mint ismeretes, a hatalom az érdekeivel ellentétes politikai vélemények közterületi megjelenésének megakadályozása végett, az elmúlt hónapokban – jogalkotásnak csúfolt folyamatban – egy abszurd szabályrendszert alkotott, amely meggyőződésem szerint súlyosan alkotmánysértő.

Miután mindez kevésnek bizonyult, a tegnapi napon, mindezt félretolva, a hatalom a nyílt, leplezetlen erőszak útjára lépett. A kialakult helyzetre figyelemmel, minden további anyagi és személyes kockázatvállalást, mind a magam, mind a társaságaim vezetői részéről lehetetlennek tartok.

Ezért a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek.”