Török Gábor: Az LMP az új MSZP

A szocialisták belháborúja átszivárgott az ökopártba.

Ízlelgessük ezt a mondatot! „Az MSZP kinyírása és az LMP megemelése zajlik éppen.” Hiszen a Török által felhozott tények mind azt mutatják, egyes ex-szocialisták közelednek a zöldekhez.

Nehéz pontosan értelmezni, hogy ki mozgatja a szálakat, de az elég valószínű, hogy az eseményeknek iránya van....

Közzétette: törökgáborelemez – 2017. szeptember 28.

Ron Werber: az MSZP 2002-es gyűlöletkampány-gurujának megjelenése tulajdonképpen derült égből villámcsapásként érte a hazai közéletet, bár egyes értesülések szerint most is kopogtatott a szocialisták ajtaján. Emlékezzünk: ő volt az, aki évi 1 millió bevándorló letelepítésével 23 millió román beözönlésével riogatva azt akarta belemosni az agyakba, hogy 9 millió forinttal fogja őket támogatni az állam a nyugdíjrendszer és az egészségügy összeomlása várható. Werber érkezése miatt Szél Bernadett LMP-társelnök kínos magyarázkodásra is kényszerült.

Szél Bernadett kínosan magyarázkodik Ron Werber miatt

Egyetlen nap leforgása alatt eldőlt, az LMP a XXI. századból visszalépett a XX. századba, és bebizonyította önmagáról, hogy lószart lehet más a politika. Az ökopárt leigazolta magának a szocialisták egykori gyűlöletguruját, Ron Werbert. Legalábbis erről beszélt a 168 Órának az LMP újdonsült miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett.

Demeter Márta kilépése után még jóízűen kiteregette a szocialisták szennyesét: az MSZP feladta, nem a kormányváltásért dolgozik! Mint a Magyar Nemzet megtudta,  Demeter úgy látta, hogy az MSZP gyakorlatilag feladta, hogy 2018-ban le tudja váltani a Fideszt, a párt vezetői már a 2022-es választásra készülnek, vagyis a túlélésre játszanak.

Ezután úgy tűnt, a képviselő asszony végigcsinálja a parlamenti ciklust függetlenként. Szeptember elején azonban kiderült, a képviselő az LMP öttagú frakciójához csatlakozik.

Ezért lépett le Demeter Márta: az MSZP feladta, nem a kormányváltásért dolgozik!

A szocialista párt közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, melyben sajnálatukat fejezték ki a döntés miatt, egyben felszólították a politikust, hogy adja vissza a mandátumát. A Magyar Nemzet megtudta a távozás okát is.

Majd jóval Botka ringbe szállását követően feltűnt a sajtóban Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki bejelentette, korábban ő lehetett volna a baloldal miniszterelnök-jelöltje, ezt az állítást azonban Molnár Gyula, az MSZP elnöke tagadta. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában viszont Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő azt állította, ő maga ajánlotta miniszterelnök-jelöltségre az MSZP vezetésének Lattmannt, aki csak Botka feltűnése után háttérbe lett szorítva. Az interjúban Tarjányi még egy fontos dolgot említ: az MSZP (hangsúlyozottan nem hivatalos) megbízásából az Egyesült Államokban kampánytanácsadókkal tárgyalt. Vajon Ron Werber köztük volt?

És hogy érnek össze a szocialista kormányfőjelölti casting szálai az LMP-vel? Az ökopárthoz közel álló Reflektor blog interjút készített a kikosarazott Lattmann-nal. Aki Szél Bernadettről, aki immár az LMP miniszterelnök-jelöltje, kerek perec kijelentette:

Személy szerint tökéletesen alkalmasnak látom a feladatra, és az LMP jelöltjeként abszolút tudnám LMP-szavazóként támogatni. Saját magamat jelenleg nem tekintem LMP-szavazónak, de ez még változhat is akár.

Az egész belháborúnak pedig pompás kivetülése a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása. A korábbi MSZP-közeliekkel megerősödött ökopártot korábban a Gyurcsány-féle Demokratikus koalícióval mérték közel azonos szinten, míg a most közzétett adatok azt mutatják, Gyurcsányékat egyértelműen lenyomták, míg a korábban nagyságrendekkel magasabb támogatottságú MSZP-t most már komolyan szorongatják.