Vállalkozóbarát orbánistára cseréli jelöltjét a Fidesz a bulinegyedben

Rónaszékiné Keresztes Mónika hiába volt hűséges, nem ez számít, hanem a pénz.

A lap úgy tudja, Rónaszékiné hiába volt a hűség mintaképe, mégis leváltották posztjáról a VII. kerületi Fideszben. A helyére Bajkai István, a kerület fideszes alpolgármestere került múlt héten, így ő lesz a jövő évi választáson a Fidesz képviselőjelöltje.

A hvg.hu információi szerint Rónaszékinét a bulinegyed fennmaradásában érdekelt üzleti körök fúrták meg a Fidesz vezetésénél. A „bűne” azt volt, hogy a kerületben élők és az ott működő vendéglátóhelyek évek óta húzódó harcában a lakók mellé állt, míg utóda, a befolyásos, erős gazdasági, kormányzati és pártkapcsolatokkal bíró Bajkai István inkább a kerületben évi 8 milliárd forintnyi adóbevételt hagyó vállalkozók oldalára állna.

A két politikus versenyeztetése állítólag már több éve húzódik, és a háttérben Kövér László, illetve a Fidesz regionális pártigazgatója, Pesti Imre harca áll.

Bajkai Kövér László régi bizalmi embere, Rónaszékiné pedig Pesti Imre pártfogoltja – írja a hvg.hu. (Pesti Imréről éppen szerdán írtunk, 31 éves fiát, Pesti Mátét küldik Pekingbe nagykövetnek.)

A lap azt is tudni véli, hogy a VII. kerület fideszes tagságát meglepte, hogy Bajkai „kijön a fényre”, és vállalja a képviselő-jelöltséget.

A pártközpont azt várja tőle, hogy „veszteségek nélkül tompítsa” a bulinegyed miatti lakossági feszültségeket, és visszaszerezze a Fidesz helyben erősen fogyóban lévő népszerűségét, de úgy, hogy közben ne sértse a vállalkozói körök igényeit.

A jogász végzettségű Bajkai neve Orbán Ráhel jogi képviselőjeként is ismert lehet, emellett bőségesen jut neki bevétel közbeszerzésekből és pályázatokból. A milliárdokban mérhető forintokat úgy hálálta meg, hogy a Fidesz legfrissebb, idén tavasszal benyújtott beszámolója szerint a pártkasszába befizetett 3,1 millió forinttal ő volt a kormánypárt legnagyobb adományozója 2016-ban.

Politikai bosszú íratta a hvg.hu cikkét?

Erzsébetváros jobbikos képviselője, a párt budapesti elnöke, Stummer János a lapunknak azt nyilatkozta: a hvg.hu cikke "kicsinyes, párton belüli bosszú" eredménye.

"Rónaszékiné így akar elégtételt venni Bajkain, amiért kitúrta őt a képviselőjelöltségből"

- mondta megkeresésünkre Stummer János.

Árulkodónak nevezte "azt az óriási kamut", amely szerint Rónaszékiné bármi érdemlegeset is tett volna a bulinegyed-probléma megoldásáért.


"Persze minden pletyka akkor életképes, ha van valóságalapja" - tette hozzá a jobbikos képviselő.

"Nem kizárt, hogy a korrupt Fidesz épp Bajkain keresztül kényszerítette ki az önkormányzatnál, hogy engedve a strómanok gazdasági érdekeinek valódi helyett csak  instant megoldás szülessen"

- mondta Stummer.

Korábban Stummer János nyílt levelet közölt a Facebook-oldalán Rónaszékiné Keresztes Mónikának címezve, miután a fideszes politikus Felcsútra vitte kirándulni „segítőit, támogatóit és családjukat”. Stummer a magyar valóságba invitálta Rónaszékinét.