A külügy ráküldte egy emberét Magyar Bálintra az USA-ban, hogy védje a kormány hírnevét

Új szelek fújnak a diplomáciában.

A világ egyik legnevesebb egyetemén a lengyel és a magyar jobboldali kormánypolitika összehasonlításáról tartotta előadását a volt politikus, aminek lényege az volt, hogy míg a lengyel PiS valóban ideológiailag elkötelezett, addig a Fidesz egyetlen célja a hatalom centralizálása és a korrupció általi vagyonszerzés - írja a Hungarian Free Press.

Ez önmagában még nem lenne egy meglepő dolog, hiszen tartanak politikusok előadásokat más országok egyetemein, ráadásul Magyar Bálint még könyvet is írt a témában. Ami meglepő, hogy a külügy 600 kilométerre utaztatja egy diplomatáját, csak azért, hogy az előadó személyét hiteltelenítse.

Az esetről beszámoló Lázár György úgy látta, hogy a magát Danku Attilaként azonosító személy telefonból olvasta fel mondandóját, amiben tájékoztatni kívánta a jelenlévőket, hogy Magyar Bálint egy korrupt szociáldemokrata, aki abban az SZDSZ-ben tevékenykedett, akik annak idején nem szavazták meg a határon túli magyarok állampolgárságát.

A tudóstó megjegyzi, hogy politikai okokból lejáratni egy előadót nem túl diplomatikus és az eset

"azt világította meg, hogy hogyan működnek a tekintélyelvű rendszerek."

A Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy valóban az ő diplomatájuk volt az illető.

"A magyar érdekeket meg kell védeni, az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön”

- áll a Menczer Tamás által jegyzett közleményben.

Menczer szerint Magyar Bálint hazugságokat mondott előadásában és a magyar diplomatáktól elvárják, hogy ezek ellen fellépjenek.