Nem maradhat következmények nélkül! Morvai Krisztina kitiltása az EP-t érő súlyos ukrán provokáció

Balczó Zoltán figyelmeztette képviselőtársait az Európai Parlamentben.

Balczó Zoltán strasbourgi felszólalásában arra emlékeztetett, Ukrajna már sokszor megsértette azokat az elveket, amelyeket a társulási szerződésben vállaltak. Legutóbb például a nemzetközi tiltakozások éllenére fogadták el az oktatási törvényt, amely lehetetlenné teszi a nemzeti kisebbségek, anyanyelven való képzését, többek között az őshonos 150 ezer fős kárpátaljai magyar közösség számára is.

Múlt héten azonban az ukrán hatóságok nem engedték be az ország területére Morvai Krisztina EP-képviselőt.

Balczó Zoltán ezzel kapcsolatban rögzítette: hazugság az ukrán hatóságok állítása, Morvai Krisztina soha nem járt Dombaszban, és nem támogatta a Kelet-Ukrajnában harcoló szeparatistákat.

„Ez egy súlyos provokáció, ami az EP-t érte, és ami nem maradhat következmények nélkül”

- hangsúlyozta a jobbikos politikus.

Így zajlik egy tiltott kárpátaljai fórum

A két jogvédő egy fórumra tartott volna Kárpátaljára, hogy a magyarsággal szembeni jogsértéseket vizsgálják. A kitiltás miatt azonban videohívással oldották meg az eszmecserét, aminek felvételét most közzétették.Hétfői közleményükben emlékeztettek, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapelve és gyakorlata, hogy a különböző elszakított területeken dolgozó jogász és jogvédő kollegák folyamatosan megosztják egymással tapasztalataikat.

De vajon lesz válaszlépés az Európai Unió részéről?