Gyurcsány szerint nem lesz közös miniszterelnök-jelölt

A volt kormányfőt még saját pártján belül sem tartják alkalmasnak.

Gyurcsány elmondta: az egyeztetéseken az LMP-t és a Momentumot kivéve minden baloldali formáció egyetértett abban, hogy valamennyi egyéni választókerületben csak egy jelöltet indítsanak, választékot pedig a külön-külön pártlistákkal akarnak biztosítani.

A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanakkor elárulta, hogy a "demokratikus ellenzék" képtelen volt megegyezni, így

a baloldali pártoknak nem lesz közös miniszterelnök-jelöltjük.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy augusztus végén

még saját pártjának elnöksége is csupán listavezetőnek javasolta őt, és 3-4 embert leszámítva senki sem javasolta őt kormányfőjelöltnek.

"Politikai értelemben egyiknek sincs túl sok értelme, mert világos, hogy kik vezetik a táborokat. Ez inkább játék a szavakkal"

- vélekedett Gyurcsány, ezzel pedig csak egyet tudunk érteni, sőt:

a baloldalnak igazából még jelölteket is fölösleges állítania...

Újra Gyurcsánnyal támadhat a vergődő MSZP

A Nemzet cikke szerint a szocialistákat Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető fogja képviselni, míg a DK részéről Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba alelnök biztosan ott lesz. Azt írják, az egyeztetések egyelőre kizárólag az egyéni képviselőjelöltekről szólnak.