Mint két kicsi legó: összeáll az Együtt és Párbeszéd

Az Orbán-rezsim napjai meg vannak számlálva.

Botka László látványos visszavonulásával és az MSZP összeomlásával megindult a harc az árván maradt szocialista szavazókért, így természetesen az olyan gigapártok, mint az Együtt (Együtt) és a Párbeszéd (P) is olyan eszközöket keres, amelyekkel minél több szavazót tudnak megszólítani.

Éppen ezért - meglepő, váratlan húzással - összeállnak és együtt indulnának a jövő évi választáson.

A Párbeszéd Magyarországért készen áll, hogy az Együttel közösen induljon el a 2018-as választáson - jelentette be Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Juhász Péter Együtt-elnökkel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Index beszámolója szerint viszont nem tudni, hogy pontosan hogyan is indulnak majd, mivel "a formáról a következő hetekben egyeztetünk" - mondta Szabó, aki szerint "gyaníthatóan közös listán, közös jelöltekkel fog indulni a két párt", ám erről

még nem tudnak bejelenteni semmit, mert a két párt döntéshozó szerveinek ezt még jóvá kell hagynia.

Sajnos a nagy egyesülés itt ki is fulladt, az LMP és a hasonlóan óriási népszerűségnek örvendő Momentum elzárkózott az együttműködéstől. 

A két párt együtt szeretne tárgyalni a többi ellenzéki pártnak az együttműködésről. Juhász Péter ugyanis azt mondta, hogy "ez a kör bővülhet", "ki kell nézni a saját fejünkből, együtt kell működni a demokratikus pártoknak". Vagyis nem tett még le az új pólus megalakításáról.

Mint ismert, az Együtt és a korábban PM, most P hol együtt, hol külön indult. Ezen a héten például az összefogásban látják a kitörési lehetőséget.

Talán még az egy százalékot is elérik így.