Az államtitkár szerint túlzás, hogy vasúton csak késéssel lehet számolni

Úgy tudjuk, egy civil lakos jelezte Sneider Tamásnak, az Országgyűlés és a Jobbik alelnökének a Székesfehérvár és Budapest közötti gyors késését, amit - ezt már a jobbikos politikus írja kérdésében - tudomása szerint sem műszaki hiba, sem fagy, sem forróság, és "hála Istennek" baleset sem indokolt.

"Tőlünk nyugatabbra valóban népszerűbb, tisztább, gyorsabb és pontosabb közlekedési eszköz a vasút. Mi az oka annak, hogy gyakorlatilag nem lehet vasúti utazással felelősen tervezni, lévén gyakorlatilag minden járat késik?"

- tette fel a mindenki fejében megforduló kérdést.

A kormány nevében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszolt, aki szerint ugyan "a túlzó állítások néhány tényadattal könnyen cáfolhatók", de a mindennapi tapasztalat nem ezt mutatja.

Az államtitkár válasza szerint 2016 volt az elmúlt időszak legjobb éve, mikor a vonatok "csupán" 9,2 százaléka késett, ez az adat az idei évben 10,9 százalékot mutat.

Az Országgyűlés jobbikos alelnöke kérdésünkre elmondta, rendkívüli gyakorisággal kap ilyen megkereséseket, a "politikai érdekre" való hivatkozást pedig visszautasítja. Mint fogalmazott, pusztán szeretné, ha ez a szolgáltatás jobban működne. Sokszor megnyilvánult már a vasúti közlekedést érintő kérdésekben, és ezt - ha szükségét látja - a jövőben is megteszi, tette hozzá.

K.T.