Légiósok a TOP-ligákban, Király Gábor is részese volt egy történelmi meccsnek

Angliában fizetik a legtöbbet, mégis a spanyol klubok a legjobbak.

Nyilván még az összehasonlítás is mókás, de azért megnéztük, hogy az klubcsapataik szereplése alapján öt legerősebb bajnokságban milyen arányban játszanak hazai játékosok.

Ez az öt ország az UEFA rangsora alapján, és sorrendben:

1. Spanyolország

2. Anglia

3. Olaszország

4. Németország

5. Franciaország

Statisztikánk elkészítéséhez a legutóbbi hétvégi fordulót vettük alapul. Megnéztük, hogy az egyes mérkőzésekre nevezett keretekben mennyi hazai, illetve mennyi, a másik négy TOP-országból származó játékos kapott helyett. 

Árnyaltabbá igyekeztük tenni a képet azáltal, hogy a vizsgálatot leszűkítettük a kezdőcsapatokra is. 

Nem akarunk abba a hibába esni, hogy egyetlen forduló adataiból mindenáron messzemenő következtetéseket vonjunk le, de azért a nagy számok törvénye alapján elmondható, hogy elég tiszta képet kapunk arról, melyik országban kiben bíznak inkább: a hazaiban, vagy a külföldiben.

Az arányokat nyilván nagyon nagy mértékben befolyásolja a pénz. Bár feltehetőleg egy német vagy olasz középcsapat játékosa is jobban keres, mint az átlag magyar orvos, de az angol élvonal focistáinak éves átlagbére (kb. 2.700.000 euró) messze a legmagasabb Európában, mintegy duplája a második helyen álló spanyolokénak.

De, hogy a pénz nem minden, azt jól mutatja, hogy az UEFA rangsorát mégis Spanyolország vezeti a pénzesebb Anglia előtt. 

És akkor lássuk a számokat!

Európa öt legerősebb bajnokságában a hazai játékosok aránya a meccsre nevezett keretben:

Spanyolország:   56 %   

Franciaország:   48 %   

Olaszország:   48 %

Németország:   38 %

Anglia:   32 %


Európa öt legerősebb bajnokságában a hazai játékosok aránya a meccsre nevezett kezdőcsapatban:

Spanyolország:   58 %

Franciaország:   52 %

Olaszország:   45 %

Németország:   38 %

Anglia:   37 %


(Megjegyzés: egyedül Olaszországban magasabb a keretben lévő hazai játékosok aránya a kezdő 11-hez képest. Ez azért van, mert míg a másik négy bajnokságban egységesen 7 cserét nevezhetnek a csapatok egy bajnokira, a Serie A-ban ez a szám akár 12 is lehet, és sokan élnek is az extra „hosszú kispad” lehetőségével, ahová többségében hazai játékosokat ültetnek.)

Idegenlégiósként francia játékosok kaptak a legtöbben szerepet a fordulóban, összesen 48-an.

Őket követik a spanyolok 36-an, akik közül 25-öt a Premier League csapatai neveztek a bajnoki mérkőzésekre, ami azt jelenti, hogy átlagban a keretek 7 %-a spanyol volt.

Az angol idegenlégiós ritka, mint akadémista a Felcsútban, mindössze két játékos volt érdekelt a hétvégén, mindketten a Bundesligában.

Vagyis, pontosan annyian, mint ahány honfitársuk összesen ott volt a kezdő 11-ben a Chelsea, illetve az Arsenal csapatában.

Szimbolikus, hogy mindkét londoni sztárcsapat részévé vált a futballtörténelemnek. A Gianluca Vialli által irányított Chelsea volt az első angol klub, amelyik (1999-ben a Southampton ellen) angol játékos nélkül futott ki a kezdéshez.

Aztán 6 évvel később, 2005-ben az Arsenal szintet lépett, amikor Arsène Wenger nem csupán a kezdő 11-be, de az egész keretbe kizárólag külföldieket nevezett a Crystal Palace ellen. Amelynek a kapuját Király Gábor őrizte, aki így részese lett a történelmi mérkőzésnek. 

Aki borította a régi rendet

Kevés olyan labdarúgó van a világon, aki ilyen mérsékelt sikerű sportpályafutás mellett ekkora befolyással volt Európa, és így az egész világ focijára, mint Jean-Marc Bosman. Fiatalabb olvasóink talán nem is tudják kiről van szó, pedig a belga labdarúgó negyedszázaddal ezelőtti kiállásának köszönhető (már, ha ebben van köszönet, ebben megoszlanak a vélemények), hogy ma gyakorlatilag korlátlan számban szerepelhetnek idegenlégiósok az európai klubcsapatokban. Ugyanis Bosman keresete alapján 1995-ben az Európai Bíróság több egyéb határozata mellett azt is megállapította, hogy az Európai Unió tagállamainak állampolgárai közötti hátrányos megkülönböztetésnek számít, ha korlátozzák a csapatokban szereplő külföldi (EU-tagország) játékosok számát. A Bosman-szabályként elhíresült elv lényege tehát, hogy a profi sportólók ugyanolyan munkavállalók, mint bármelyik másik szakma képviselői, akiket nem érhet hátrányos megkülönböztetés az állampolgárságuk miatt. Az, hogy ma már szinte korlátlanul lehetnek ott a kezdőben EU-n kívülről jött futballisták annak köszönhető, hogy később a korlátozás megszüntetését kiterjesztették azokra az államokra is, amelyekkel az Európai Unió kétoldalú megállapodást kötött annak rögzítésére, hogy az adott EU-n kívüli országok sportolóira sem alkalmazható az állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetés.

Egy biztos: nemzetközi viszonylatban nálunk nem megy ez a sportág sem idegenlégiósokkal, sem hazai játékosokkal, sem vegyesen, ezért az UEFA fent már említett rangsorában mindössze a 35. helyen állunk.