Alig van már tűzifa, ami maradt folyamatosan drágul

Elfogynak a készletek.

Várady Attila, az egyik szolnoki Tüzép ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy országszerte hiánnyal szembesülnek, ráadásul az Erdélyből való beszerzés is jelentősen csökkent. A tavaszig kitermelt tűzifa nyár közepére szinte teljesen elfogyott, az új kitermelés szeptember végén, október elején kezdődött. Sok erdészet a meglévő készleteket zárolta szociális tűzifának, amit a rászorulóknak osztanak majd ki.

Az engedély nélküli fakitermelés visszaszorítása érdekében szigorították a tűzifa szállítására vonatkozó előírásokat, részben emiatt is csökkentek a külföldről behozott szállítmányok. A fa ára így tavaly óta 5-15 százalék között emelkedett. Vas megyében a legkisebb a hiány.

"Vevőinktől gyakran halljuk, hogy a tűzifa hiányával szembesülnek. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt egy-két évben folyamatosan nőtt a kereslet a feldolgozott tűzifa iránt"

 - ezt már Tőke Albin mondta a lapnak, a Tőke Tűzifa tulajdonosa.

Azt is hozzátette, hogy az állami erdészet emelte a tarifáit, így kénytelenek voltak ők is emelni a kályhakész és a méteres hasított tűzifa árát. A szigorú számadású szállítójegy ellenére még mindig sok kókler van, akik olcsóbban tudják adni a kétes eredetű fát. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi adatai szerint a háztartási energia ára 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a tűzifa 6,1 százalékkal drágult egy évvel ezelőtthöz képest.