A törökök szerint nincs akadálya Gülen kiadatásának

"Nincsen többé akadály Gülen kiadatását illetően. Megküldtük a bűnösségére vonatkozó összes dokumentumot és bizonyítékot"

- idézte Abdülhamit Gült pénteken az Anadolu török állami hírügynökség. 

A politikus nyomatékosította, hogy követelik a vezető kiadatását, akinek bűnszervezete, az Ankara által csak Gülenista Terrorista Mozgalom (FETO) néven emlegetett Gülen-féle hálózat miatt szerintük csaknem 250 ember halt meg a puccskísérletben. 

"Elvárjuk, hogy az Egyesült Államok mint jogállam, megtegye a szükséges lépéseket ez irányba"

- tette hozzá.

A TRT török televíziós csatorna korábban arról számolt be, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség olyan dokumentumok birtokában van, amelyek szerint Gülennek köze volt a puccsisták tevékenységéhez. A beszámoló szerint az Ankara által az események egyik fő operatív vezetőjének tartott Kemal Batmaz 2016. január 1-jén az amerikai New Jerseybe utazott, és azt mondta, hogy fel akarja keresni az egyik szomszédos államban élő Gülent.

2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayip Erdogan török elnök az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések szerint az incidensben 248 ember halt meg és 2193 sebesült meg.

Ankara az 1999 óta Amerikában élő Gülen terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi mozgalmát teszi felelőssé a tavalyi incidensért. 

A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez.