Megérkezett a válasz: az MSZP-vel hajlandó vitázni a Fidesz, a Jobbikkal nem

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője nem fogadta el Volner János kihívását.

Ha az MSZP-vel kiáll a Fidesz frakcióvezetője vitázni, egyértelműen el kell fogadnia a Jobbik kihívását is. Amennyiben nem így tesznek, csak tovább erősítik az egyébként is nyilvánvalót, hogy az MSZP már csak egy bábpárt, amit a Fidesz tart össze - írtuk múlt héten.

Miután Gulyás Gergely elfogadta az MSZP frakcióvezetőjének, Tóth Bertalannak a kihívását, a jobbikos Volner János is bevándorlással kapcsolatos vitára invitálta a Fidesz-frakció első emberét.

"Bizonyos vagyok ugyanakkor abban, hogy ha az MSZP frakcióvezetőjével nyitott az érdemi vitára, akkor még inkább nyitott lesz a kihívó erő, a Jobbik – amely lényegesen nagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkezik az MSZP-nél – frakcióvezetőjével is vitázni" - írta bejegyzésében Volner.

Ma megérkezett Gulyás Gergely válasza: nem meglepő módon nem hajlandó vitázni a jobbikos politikussal.

Gulyás szerint a kezdeményezés nem időszerű, nemrég ugyanis volt már alkalom arra, hogy ütközessék álláspontjaikat.

"A frakcióvezető úr számára így felszabaduló idő arra is módot ad, hogy a Jobbik a hatóságokkal szembeni törvényes kötelezettségeinek" határidőre tegyen eleget" - utalt Gulyás Gergely az Állami Számvevőszék által politikai nyomásra indított hadjáratra. Erre itt:

Újra megpróbálta átadni a dokumentumokat a Jobbik az Állami Számvevőszéknek - videón az eredmény

A Jobbik gazdasági igazgatója saját kezűleg vitte be a párt gazdálkodásáról szóló iratokat, ám az Állami Számvevőszéknél újfent senki nem vette át. A párt frakcióvezetője szerint a Fidesz kérésére lett ügy egy adatszolgáltatási kötelezettségből.