2017. 10. 10. 16:06

Úgy helyrerakta Mirkóczki az álszent KDNP-st, hogy ihaj!

Aradszki András tegnapi, teljesen érthetetlen parlamenti felszólalása joggal verte ki a biztosítékot nemcsak a sajtó munkatársainál, de a hívő katolikusok körében is. A Jobbik szóvivője keményen odamondott a kormánypárti képviselőnek.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a KDNP-s Aradszki András valami érthetetlen oknál fogva teológiai értekezésbe fogott napirend előtti felszólalása keretében. A felszólaló képviselőt saját frakcióvezetője sem tudta megvédeni, Harrach Péter arra hivatkozott, hogy amit a frakció nevében mondott – ugyanis a napirend előtti felszólalás során a honatya frakciója álláspontját fogalmazza meg –, az csak magánvélemény, és hogy mire is gondolt (természetesen a KDNP-frakció nevében), azt tőle kell megkérdezni.

A KDNP frakcióvezetője szerint a KDNP-s államtitkár a KDNP felszólalójaként magánvéleményt mondott

Már reggel derültséget váltott ki szerkesztőségünkben, amikor láttuk, a kereszténydemokraták milyen napirend előtti felszólalással készülnek. „A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség". Felszólaló: Aradszki András (KDNP). Az Arany Injekciótű Díj mai nyertese nem is hazudtolta meg felvetéseinket. Orbán Viktor egykori mecénását, Sorost a patás ördöghöz hasonlította, Lucifer a tagadás angyala, ahogy Soros és elvtársai is tagadják, hogy lennének kvóták, betelepítés stb.

A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját a blaszfémia határát súroló kereszténydemokrata parlamenti megnyilvánulás miatt.

A nemzeti néppárt politikusa a hívő keresztények nevében kikéri és visszautasítja Aradszki államtitkár szavait, amelyek még a néhai OPNI zárt osztályán is félelmetesek volnának, nemhogy a parlamentben.

Szégyent érzek. Helyettük is. Mert ez a felszólalás bárkit képes elriasztani a kereszténységtől, a Katolikus Egyháztól.

A Jobbik képviselője egyébként úgy véli, ezeket a szavakat nem a KDNP-s képviselő írta, ahogy fogalmaz, „azt akarom hinni”, hogy csak a kezébe adták és ő jóhiszeműen, kritika nélkül felolvasta. Aki viszont leírta ezeket a sorokat – véli Mirkóczki –, az bebizonyította, hogy a KDNP ma Magyarország legnagyobb álkeresztény bizniszszektája. A jobbikos képviselő szerint a kisebbik kormánypárt politikusainak hite középpontjában nem Jézus Krisztus áll, hanem Orbán Viktor, céljuk pedig nem az üdvözülés, hanem a hatalomban maradás. Tényleg csak szégyent és egyre inkább őszinte szánalmat érzek irántuk… – zárja szavait a Jobbik képviselője.