Fejlődés útján: már törvénytelen a kiskorúak megerőszakolása Indiában

Ezzel bezárult egy jogi kiskapu, amely lehetővé tette a kiskorú házastársat választóknak, hogy elkerüljék a felelősségre vonást. A nemi erőszakra vonatkozó indiai jogszabályok eddig nem vonatkoztak a házasságban élő párokra, ami azt jelentette, hogy

a kiskorú fél beleegyezése nélkül létesített szexuális viszony nem számított bűncselekménynek.

Annak ellenére, hogy a 18 évnél fiatalabbak a törvény szerint nem léphetnek frigyre Indiában, több millió kiskorút kényszerítenek házasságra általában szegénységben élő, vidéki szülei. Pénzügyi okokon kívül gyakran a család becsületét mossák tisztára így a felek, ha kiderül, hogy a fiatalok házasságon kívül létesítettek szexuális viszonyt.

A legfelsőbb bíróság döntése újabb problémát vet fel a házasságban élő párok közötti nemi erőszakot illetően. Az indiai kormány ellenzi ennek büntetését, mert véleménye szerint erodálná a házasság intézményét.