2017. 10. 12. 18:24

Felszabadultság és őszinteség kettő-négyben, avagy az újratervezett Rómeó Vérzik rock ’n’ rollja

A csonkahoni határokon túl működő, alkotó magyar anyanyelvű formációkat bemutató sorozatunk kilencedik részéhez egy igazi nagyágyút, Felvidék legnépszerűbb dirty/hard rock csapatát, a Rómeó Vérzik zenekart invitáltuk meg. A somorjai székhelyű trió négy – kis túlzással akár viszontagságosnak is nevezhető – év után nyár közepén jött ki 10+1 tételes új stúdiólemezével, amelyet egy kiadóváltást követően már a Grund Records gondozott. A rendkívül impozáns, egy 12 oldalasra széthajtogatható posztert/bookletet is magába foglaló, digipak formátumban megjelent album bemutató turnéja a múlt hétvégén már elkezdődött, de most hétvégén ér a fővárosi Barba Negrába, jövő pénteken pedig a hazai pálya következik az állomások sorában. Ezek adták az apropót, hogy megcsörgessük a több Harmónia díjjal, valamint már aranylemezzel is büszkélkedhető együttes frontemberét, Kovács Koppány énekes/basszusgitárost. Azonban, mivel szerintünk már (szinte) mindenki találkozott az idén 22 éves vagány bandával vagy dalaival, ezért a sorozat arculatától kissé eltérő interjú elkészítését tűztük ki célul, azaz a hagyományosnál jóval személyesebb hangvételű, és témaköreit tekintve a szokottól „bátrabban” megfogalmazott kérdéseket tettünk fel neki.

 - Egyrészt, ez a megjelenési felület messze kevés ahhoz, hogy részletekbe menően át tudjuk tekinteni a zenekar eddigi pályafutását, másrészt a honlapotokon egy igen alapos biográfiai is olvasható, ezért arra kérnélek, hogy most csak a számodra, vagy a banda működésének szempontjából legfontosabb mérföldkövekre koncentráljunk már!

 - Megmondom őszintén, nagyon nehéz kiemelni egy-két korszakot. Ha mindenképpen kell, akkor először a 2002-es esztendőt említeném meg, akkor csatlakozott hozzánk Ríkó (Csiba Ricsi gitáros – a szerk.), és ekkor kezdett egy kiforrottabb zenei irányvonalat elkapni a zenekar. Következőnek a 2004-es Engedd belém! albumunk megjelenését mondanám, mert ezt már négyesben rögzítettük, valamint ez volt az addigi legprofibban megszólaló anyagunk. És ezzel ismert meg minket a magyarországi közönség. A következő állomás talán, amikor Pükétől (Kálmán Zsolt ex-gitáros – a szerk.) megváltunk 2010-ben, de előtte még elkészítettük a Rock ’n’ roll az élet! című lemezt, ami szerintem egy nagyon jó kis album lett. És aztán egy rövid Ermis (Vörösmarty Imre gitáros – a szerk.) történetet követően 2013 a soron következő mérföldkő, és ez duplán az, mert egyrészt ismét hárman maradtunk, és úgy csináltunk egy anyagot, másrészt azért, mert aranylemezt is kaptunk, remélhetőleg nem az utolsót. És végül, elérkezve napjainkig, ezt a mostani helyzetet is annak mondanám, hiszen 13 év után kiadót váltottunk, így jelent meg nyáron az Újratervezés című nagylemez, és sokkal kidolgozottabb terveink vannak, mint eddig.

 - A tagcseréket te, mint zenekarvezető és frontember, hogy élted meg?

 - Ezek nagyon nehéz dolgok. Mert hiába közös döntés eredményei, mindig nekem kellett az adott emberrel ezt-azt közölni, az éppen aktuális szituációhoz hozzáállni. Tehát – idézőjelben – mindig én vittem el a balhét. Én vagyok elől, rajtam csattan először a pofon. (nevet)

 - A dióhéjnyi biográfia után a diszkográfiátokat néznénk át. De mivel nem akarom azt elsütni, hogy melyik a kedvenc albumod – már csak azért sem, mert mindegyik a te „gyermeked” is –, ezért módosítanám úgy a témakört, hogy minden stúdiólemezeteket vegyük már elő, és kíváncsi lennék, hogy mik jutnak ezekről elsőként az eszedbe.

 - Oké, nézzük!

 - Nem tudom, a két demóval kezdjünk?

 - Persze. Mindkét anyag kicsit még útkereséses anyag volt. Egyszerűen csak jöttek a dalok egymás után, és sokat akartunk koncertezni. Meg akartuk váltani a világot, de úgy gondolom, hogy ez minden kezdő zenekar álma.
Ebből a korszakból mindenképpen kiemelném a Placc, a Gyere baby, a Nincs kiszállás, a Rómeó Vérzik, és a Haláltánc dalokat. De az a bajom ezekkel a régi nótákkal, hogy nagyon nehéz a mostani számainkhoz párosítani őket – pedig sokan kérik ezeket koncerteken –, mert még jóval egyszerűbb, két-három akkordos témáknak íródtak.

 - Kettőre indulunk… Az már rendes nagylemeznek számít, ugye?

 - Igen. Annak elég sokszínű lett a szövegvilága, és ezt most érzem újra, az új albumnál. Akkor nagyon jöttek belőlem a dalszövegek… az egy különleges lemez a számomra. Valamiért mégis keveset játszunk róla.

 - Az Életöröm albummal kapcsolatban mi villan be először?

 - A vécé. (nevet) Mert azt a borítógrafikát én csináltam, és azok az én kezeim a borítón, ahogy mászok kifelé. Konkrétan le lett szerelve a dekli a vécéről, és abban a kultúrházban, ahol a próbatermünk volt 20-21 éven keresztül, ott fotóztuk le magát a kagylót, majd egy kezdetleges Photoshop munkával ez lett a végeredmény. Egyébként, a szövegek nagy részét általában a vécén írtam, és írom a mai napig is, be van nekem oda készítve egy notesz, meg egy toll. Tudod, ott nem zavar senki, az ember nyugodtan tud gondolkodni…

 - Én ott olvasni szoktam, újságokat hordok be.

 - Rengetegen vannak így, én is tartok ott néhányat. De az utóbbi időben, ahogy bejött a laptop az életünkbe, próbáltam azon is dolgozni, mert milyen jó, azonnal be van gépelve a szöveg, el is tudom menteni, de nálam nem működik ez a dolog. Az új album dalait is a kis kockás noteszembe írogattam.

 - Egy laptoppal a vécézés is nehézkesebb, nem?

 - Meg lehet azt oldani… (nevet) De én nem használom.

 

 - Az Életöröm idén pont 15 éves. Közbevetőleg meg is kérdezném, hogy tőletek nem várható tematikus koncertturné?

 - Gondolkoztunk ezen, de én annyira nem vagyok ennek a híve. Megmondom őszintén, négy évet vártunk az Újratervezés lemezre, és ez nagyon hosszú idő volt, szeretnénk inkább ezzel foglalkozni.

 - Visszatérve a kiadványokhoz, a következő a sorban az Engedd belém!

 - Ez egy sikeres album lett, a legnépszerűbb számaink – Térdelj elém!, Engedd belém, Piros 19, stb. – vannak rajta, amiket a mai napig imád a közönség. Úgyhogy ezek még most is kihagyhatatlanok a koncertműsorunkból.

 - Az előbb azt mondtad, hogy ezzel a lemezzel ismert meg titeket az Anyaországi közönség. Ez a már magyar kiadótoknak volt köszönhető, vagy másnak?

 - Annak idején mi úgy indultunk el Magyarországon, hogy volt egy motoros barátunk, akit szinte mindenki ismert országszerte, és egyszer azt mondta neki Sancho (Szamaránszky János dobos – a szerk.), hogy gyere, üljünk be a 120-as Skodába, és induljunk el „turnézni”. Kiírtuk ugyanis egy CD-re az általunk legjobbnak tartott négy-öt olyan dalunkat, amelyek esetleg a motorosokat is megfoghatják, ebből lemásoltunk vagy negyven-ötven darabot, és ezekkel a lemezekkel nekiindultak. Megálltak Győrben, aztán Komáromban, és így tovább, mindenhol megittak egy sört, valahol ott is aludtak, közben meg elővették a CD-t, hogy figyelj már, van itt a bandánk, és kurva jók vagyunk... (nevet) Hallgasd meg, esetleg elmennénk a találkozótokra játszani. És négy napon keresztül terjesztették így ezt az anyagot.
Kis kitérőként, a mai napig mondom azoknak a bandáknak, akik előttünk játszanak, hogy onnantól kezdve, hogy te fellépsz a Rómeó Vérzik közönsége előtt, csak rajtad áll a dolog, hogy meg tudod-e őket fogni, vagy nem. Mert mi pontosan így indultunk neki ezeknek a motoros találkozóknak, hogy lebontjuk a színpadot, szétrázzuk a kordonokat, és bemutatjuk, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk. És ez segített abban, hogy sokan felkapták ránk a fejüket, egyre több meghívást kaptunk. A motoros találkozók után már más zenei fesztiválokra is bejutottunk, aztán meg már nagyszínpadosak is lettünk jó néhány helyen. Szóval, szép lassan sok mindent elértünk, úgyhogy a Rómeóra igazán rá lehet mondani, hogy a szamárlétrát becsülettel megjárta. És hála Istennek most a fokok is úgy vannak, hogy még mindig felfelé megyünk. Persze, volt amikor stagnáltunk egy picit, de én úgy látom, hogy van még bennünk bőven spiritusz. Ha nem ezt látnánk, akkor nem is folytatnánk, mert mi nem azok a vérmérsékletű emberek vagyunk, akik csak félgőzzel csinálnak valamit.

 - Hát, a Rock ’n’ roll az élet albumotok sokatmondó címe elég árulkodó.

 - Az egy nagyon bulizós időszakban született. Talán ennek is lett a végkifejlete, hogy Püke aztán 2010-ben „távozásra szorult”. Szerintem ott egy kicsit elengedtük a gyeplőt. Ott fordult át a dolog a túlzott rock and rollba. De az akkori dalok viszont iszonyatosan jók lettek.

 - A lemezcím ezek szerint száz százalékig lefedte az akkori éneteket.

 - Abszolút! Ott nagyon-nagyon elszabadultunk. Hú! De aztán hirtelen jött egy kijózanodás abból a szempontból, hogy azt láttuk, hogy az akkor feltörekvő zenekarok kezdik „átlépni” a Rómeót. Püke után aztán Ermi érkezett a csapatba, és ő – ahogy említettem – szintén egy új korszakot nyitott a banda életében. Én nagyon szerettem vele dolgozni, zeneileg folyamatosan ráérzett arra, hogy nekem mi jön be, és bármit mutatott, azonnal tudtam rá szöveget írni. Nagyon jó szerzőpáros voltunk. De aztán három év alatt ez a kapcsolat is megfáradt.

 - Azonban ennek is van lenyomata, nevezetesen a Hadd égjen! album.

 - Igen. Az egy nagyon nyers rocklemez lett. Aztán mikor Ermi kilépett, sokáig gondolkodtunk, hogy mi legyen, folytatjuk-e hárman, vagy keressünk valakit. Ekkoriban segített ki néhány bulin Nagy Dávid (ex-Pokolgép, ex-Helland gitáros – a szerk.), akivel nagy barátok lettünk, és ő lett a producere a következő – A három című – albumunknak, ami aranylemez lett.

 - Az ilyen jellegű elismerés mennyire fontos nektek?

 - Nagyon megtisztelő, hogy ennyien megveszik a lemezünket, de nem görcsölünk rá. Ami számunkra fontos, hogy az egyes albumok dalai eljussanak a közönséghez. A kiadónkkal karöltve ahhoz keressük a receptet, hogy hogyan tudnánk még több fiatalt, friss fület behálózni a Rómeó zenéjével, mert nekünk az a fontos, hogy a bulijainkon minél többen legyenek. Egy magunkfajta koncertbandának nem a statisztikák lényegesek, hanem, hogy mennyi embert látunk magunk előtt, akik jól is érzik magukat.

 - Nem okozott semmilyen gondot a kiadóváltás?

 - Először nem is gondolkodtunk semmilyen kiadóban, még az is megfordult a fejünkben, hogy szerzői kiadásban jelenjen meg az új lemez, de aztán megismertük a Grund Records gárdáját, tárgyaltunk velük, és úgy láttuk, hogy jó kezekben lesz az album is, és maga a zenekar is. Azonos hullámhosszon vagyunk, sok tervünk van, és eddig minden jól működik.

 - Egyetlen kérdés erejéig még térjünk már vissza a diszkográfiához, ki ne felejtsük a 2008-ban kiadott Egybetépve kétkorongos albumot. Ennek összerakásakor felmerültek nosztalgikus érzések, vagy kizárólag egy hiánypótló kiadás sikeres tető alá hozásáról beszélhetünk?

 - Szerintem inkább az utóbbi. Hiszen az első két demónk – a Fest majd egy embert, illetve az Íme az ember – anno csak kazettán jelent meg. Azok az anyagok csak szájhagyomány útján, vagy az Isten tudja, hogyan terjedtek az emberek között, de e megjelenésnek köszönhetően – a Kettőre indulunk szerzői kiadásban megjelent nótáit is tartalmazva – már CD-n is elérhetővé vált a teljes Rómeó Vérzik sor, és ezáltal sokkal többekhez eljuthattak a korai dalaink is. Ez egy nagyon jó húzás volt!

 - Azt számon tartjátok, hogy a Rómeó Vérzik eddig hány koncertet adott?

 - Nem! Valahogy elfuseráltuk ezt a dolgot… Voltak olyan évek, amikor 80-90 koncertet adtunk, de most is kb. 40-60 közötti ez a szám, ha mindent beleveszünk. De most már nem is akarunk orrba-szájba játszani, mondjuk februártól elindulni, és csak az év legvégén megállni. Jó koncerteket szeretnénk adni, és itt a helyszínekre is gondolok. Én úgy gondolom, hogy aki befizeti a pénzt, az kapjon egy jó produkciót, egy normális helyen. Ne legyen például az, hogy a biliárdasztalt vagy a csocsót odébb kelljen tolni, hogy elférjen Sancho dobcucca.

 - Felvidéken élőként, ottani zenészként a banda eddigi pályafutása során találkoztatok-e valamilyen negatív megkülönböztetéssel, ért-e esetleg atrocitás titeket, amiért magyar nyelven szólalnak meg a dalaitok?

 - Soha! Pedig játszottunk már echte szlovák nagyfesztiválon is… de ott is csak egyre telt a sátor, és a buli után azt mondták a helyi rajongók, hogy nagyon tetszett nekik a buli, pedig ugye egy szót sem értettek a szövegekből. (nevet)

 - Egyszer sem volt olyan helyzet vagy pont a bő két évtized alatt, amikor úgy éreztétek, hogy székhelyet kellene váltanotok? Vagy köszönitek szépen, nagyon jól megvagytok Somorján, és környékén.

 - A kétezres évek elején volt egy ilyen fellángolásunk, de elég hamar letettünk róla. Annak idején Lukácsék is elmondták, hogy nagyon jól tették, hogy Debrecenben maradt a Tankcsapda. Ugyanígy látjuk mi is. Persze, mint mindennek, ennek is vannak előnyei, és hátrányai is. A hátulütő az, hogy nem tudsz minden nap bemenni a kiadóhoz, és rágni az ottaniak fülét… mert sokkal jobb az, ha beülsz ott egy fotelba, és elárasztod őket ötletekkel, és ha tízből egy vagy kettő megvalósul, akkor már előrébb vagy. De most már, mivel van mobiltelefon és internet, jóval egyszerűbbé váltak a dolgok, szinte élő konferenciákat tudsz csinálni, és minden folyamat felgyorsult. Azonban ennek ellenére én még mindig a személyes kapcsolattartás híve vagyok, jobban szeretek így intézkedni, mert az esetleg felmerülő problémákat helyben meg is lehet oldani. Nem vagyunk olyan messze Budapesttől, hogy ez gondot okozzon. Előnyként azt is elmondhatom, hogy szerintem az, hogy a zeneiségünk is megmaradt, annak köszönhető, hogy itthon maradtunk.

 - Ha már szóba hoztad az ilyen-olyan intézkedéseket, úgy tudom, hogy kimondottan menedzsere, koncertszervezője, amolyan mindenes háttérembere, segítője nincs a zenekarnak, hanem te viszel mindent. Ez egy tudatos döntés eredménye, vagy egyszerűen csak nem sikerült megfelelő embert találni erre a posztra?

 - A 22 év alatt volt két-három önkéntes jelentkező, aki meg akarta váltani a világot, de ez mindig csak pár napig tartott. De épp a múltkor beszélgettünk arról, hogy ha jönne egy olyan valaki, aki csak mondjuk ötven százalékban olyan lelkes a zenekar ügyei iránt mint én, akkor nagyon szívesen vennénk. De én olyan ember vagyok, hogy azt veszem elintézettnek, amit én elintézek.
Úgy mondanám, hogy nem én emeltem fel a zenekart, hanem a Rómeó Vérzik nevelt ki engem. (nevet) És ennek nagyon sokat köszönhetek, sőt még a civil munkámban is – például jó néhány tárgyalás során – sok hasznát veszem a zeneiparban tanultaknak.

 - Most már vegyük elő az új albumot! Én először az őszinte és a felszabadult szavakat mondanám, ha nekem kellene két szóval jellemezni a lemezanyagot. Ezzel egyetértesz?

 - Teljes mértékben! Nem is tudom elmondani… mintha egy béklyó-szerű valami esett volna le rólunk. Amikor nem látsz kiutat, most meg már igen. Szerintem sok pozitív töltet is van az albumon, és pont ilyet akartunk csinálni. Nem is tudnánk még egy ilyet megírni. Most ennek a lemeznek a hatásában fürdünk. Sancho az a tipikus ember, aki ha kijön a stúdió ajtaján már egy következő anyag új dalait akarja írni. Ez az album július 19-én jelent meg, és valamelyik nap beültem a tranzitjába, és az Újratervezés CD szólt! Mondom, te ezt hallgatod? Erre azt válaszolja, hogy, hát ez kurva jó! (nevet) Most vagy öregszünk, vagy tényleg jó lemezt csináltunk!
Még egy sztori. Múlt héten elkezdődött a turné, és Gyöngyösön az első sorból az egyik fickó intett nekem, én meg lehajoltam hozzá, mert azt hittem valamelyik számot akarja kérni. De e helyett azt mondta, hogy kurva jó lemezt adtatok ki, köszönöm! Ilyenkor azért meglepődik az ember. És másoktól is ilyen visszajelzéseket kapunk.

 - Az Újratervezés kapcsán te is azt nyilatkoztad, hogy ez életed eddigi legjobb lemeze, erre vártál 22 évet. Mindketten tudjuk, hogy zenészkörökben illik mindig az aktuális anyagot dicsérni… Most már elég régóta beszélgetünk, és ez alapján nálad elhiszem, hogy valóban nem egy kötelező promószöveg ez a kijelentés.

 - Tényleg nem! Kicsit féltem is a lemez megjelenése kapcsán készült interjúktól, mert a riporterek úgy reagáltak, hogy persze-persze, mindenki ezt mondja. Átsiklottak ezen a kijelentésemen, de úgy látom, hogy te jobban érzed ezt a dolgot. Persze, rossz lemezt nem adnánk ki a kezünkből, mert az meg se jelenne, és természetesen mindig az aktuális dolog tetszik, de most tényleg azt tudom mondani, hogy a 11 dalból mindegyiket szívesen eljátszanám a koncerteken. És nagyon el kellett gondolkoznunk azon, hogy melyik legyen az a négy-öt, amit beteszünk a programba, mert ugye az emberek a régi klasszikusokat is várják.

 - Ha már Újratervezés az album címe, egyértelmű a következő téma: van-e olyan dolog, akár több is, az eddigi zenészkarrieredben, vagy a zenekar pályafutásában, amit drasztikusan másképp csinálnál?

 - A 2007 és a 2010 közötti időszakot biztos. Azt a vadállat rock and roll életet, amit akkor éltünk, jóval tudatosabban irányítanám. Szervezésileg, és a menedzselést tekintve sokkal profibban vinném, és akkor lehet, hogy a zenekar nem itt lenne, ahol most. Persze, nem bántam meg semmit, de maga a Rock ’n’ roll az élet! album is sokkal többet érdemelt volna.
 
 - Van valamilyen hiányérzet benned?

 - Hiányérzet annyiban, hogy ha ez nincs meg, akkor az már egy zenekar végét jelenti. Mindig kell valami, ami előre vigyen egy bandát. Ahogy már mondtam, most egyetlen dologra koncentrálunk, hogy minél több emberrel meg tudjuk ismertetni az új albumot.

 - Ha összevetjük a kilencvenes évek Rómeóját a mostanival, mik a különbségek, és mik az azonosságok?

 - A rock and roll életérzés még mindig benne van a Rómeóban. Mi a mai napig úgy megyünk fel a színpadra, hogy irány meghalni! Mintha az utolsó koncertünket játszanánk. Ez mindenképpen megmaradt a régi időkből, és ez szerintem meg is fogja az embereket.
A nagy különbség az, hogy annak idején csak dalokat írtunk és próbáltunk. Annak is örültünk, ha normális hangszereink voltak. Most tudatosan építünk fel egy turnét, egy új lemez marketingjét, stb.

 - Ezt az elszántságot nevezhetjük a zenekar legnagyobb erősségének?

 - Biztosan! Halász Ferinek (Depresszió énekes/gitáros – a szerk.) mutattam a múltkor az új albumot, és azt mondta, hogy nagyon jó ez a lemez, de még mindig erősebbnek érzi a dalainkat koncerten, mint lemezen. A színpadi előadásunk visz mindent.

 - Erről jut eszembe. Nem is olyan rég olvastam egy posztot tőled, amiben azt írtad, hogy még a mai napig is megremeg egy kicsit a lábad, ha színpadra kell lépni. Gondolom, ezt nem poénból írtad.

 - Persze, hogy nem. Most már azért rutinosabb az ember, de minden koncert előtt van bennem egy kis stressz. Ez azonban azonnal elmúlik, ha megszólal az első egy-két ütem, beindul a kettő-négy. Általában a budapesti meg a somorjai bulikon szoktam parázni, de most például nem érzem, mert annyi munka van benne, azzal elfoglalom magam.

 - A zenekarban a társaid már jócskán túl vannak a negyedik x-en, te decemberben leszel pont 40 éves. Középkorúnak is nevezhető, és családos zenészként mi motivál még titeket?

 - Rengeteg minden! Én még mindig azt érzem, hogy kurva jó dallamok vannak a fejemben, meg rengeteg olyan szöveg, amit még nem adtam ki magamból. Úgyhogy, zenészként még mindig van hová menni. Egy fikarcnyit sem érzem azt, hogy kiégtünk volna, vagy most megcsináltunk egy olyan lemezt, hogy hátradőlhetünk. Rohadtul nincs így! Mindig agyalunk valamin, és még sosem éreztem azt, hogy csak a múltból éljünk, és egy nosztalgia zenekar legyünk. Azt nem is tudnám csinálni.

 - És hogy fér össze a család meg a rock and roll?

 - Meg a munka!? Mert szerintem sokan nem tudják, hogy mindannyiunknak civil foglalkozása is van, tehát dolgozunk, nem a zenélésből élünk meg. A mostani lemez zenei producere, Scheer Viktor mondta is, hogy ő csodálja azt, hogy hogy a francba pattannak ki az agyamból ilyen szövegek, meg hogy miként tudunk normális zenét csinálni a hajtás meg a munka mellett. Mert, jobbik esetben külföldön ez úgy működik, hogy a zenélésből megélnek a bandák. Nem is rosszul. Nekünk is mindig ez volt az álmunk, hogy ebből éljünk, de van a nagy magyar valóság ugye… (nevet), ami nálunk Szlovákiában is érvényes.
Kétféle dolgot tudsz csinálni. Vagy beállsz a sorba, feladsz mindent, és nyomod a rock and rollt, de akkor bekerülsz egy olyan körbe, hogy minimális pénzért kuncsorogva eljársz kocsmákba meg bárokba játszani. De én nem akartam aprópénzre váltani a zenekart, a másik utat választottam. Megmondtam a többieknek, hogy csináljunk anyagi hátteret a családjainknak, és a mellett éljünk rock and roll életet. És az idő engem igazolt, működik a dolog.
Mostanság egyre jobban érezzük azt, hogy kezdünk amolyan Motörhead-szerű státuszba kerülni. Már olyan értelemben, hogy az évek lassan megvannak, mert ugye 22 esztendős a Rómeó, nyomjuk a rock and rollt, de tudjuk, hogy soha nem leszünk stadionbanda. (nevet)

 - Mindezek ellenére én azt veszem ki a szavaidból, hogy ez ma már nem tüske nektek.

 - Nem! Régebben agyaltunk azon, hogy miért ezt vagy azt hallgatják az emberek, de mi soha nem mentünk semmilyen trendi irányzat felé. Nálunk nem volt soha lehangolt gitár, vagy hörgés, még ha az is volt a divat, mindig megmaradtunk a rock and rollnál.

 - Amit mostanság már otthon is űztök.

 - Valóban, hiszen nemrég az egész próbahelységet áthelyeztettem a családi házunk alatti pincébe, mert elég volt abból, hogy húsz éven keresztül egyfolytában csak alkalmazkodtunk mindenkihez, és mindenhez. Úgyhogy most már kellemes, nyugodt hazai környezetben tudunk próbálni, akár egy papucsban is lemehetünk zenélni. Ezerszer jobb a zenei kommunikáció is közöttünk, mint eddig. A családdal sincs semmi gond, mindenki támogatja azt, amit csinálunk. Ja, és Sancho nemrég megvette a mellettem lévő házat, úgyhogy – kis túlzással – megvalósul az a gyerekkori álmunk, hogy építünk egy saját falut magunknak. (nevet) Már csak Ricsinek kéne jönni… De a polgármester már így is azon viccelődött, hogy az utcát lassan Rómeó Vérziknek fogják nevezni. (nevet)

 - Interjúnk apropóját nemcsak az új lemez, hanem az azt bemutató turné is adja. Két állomással ez már múlt hétvégén elkezdődött, most pénteken viszont jön a fővárosi Barba Negrás, jövő héten pedig a hazai pályás buli. Milyen volt a kezdet, és mi várható még?

 - A nyitás nagyon jól sikerült, és van még egy-két meglepetés is a tarsolyunkban, amit mindenképpen meg szeretnénk csinálni. Novemberig most egyhuzamban koncertezni fogunk, utána én három hétre kirepülök Kanadába egy másik projekttel. Aztán jön decemberben a 40-es bulim, ahol majd rettenetesen berúgunk... (nevet) Idén még elvileg videoklippel is jelentkezünk, a jövő évet pedig most kivételesen hamar el akarjuk kezdeni koncertezés szempontjából, erről majd időben mindenki értesülhet.