Irányíthatatlan kínai űrállomás darabjai fognak a Földbe csapódni

Vegyenek fel sisakot!

A 8,5 tonnás, Tiangong-1 nevű űrlaboratóriumot még 2011-ben lőtte fel Kína, és fontos politikai szimbólumként tekintettek rá. Egészen 2016-ig, amikor azonban több hónapos bizonytalanság és találgatás után a kínaiak elismerték, hogy elvesztették az űrállomás felett az irányítást.

Később az ENSZ-szel azt is közölték, hogy várhatóan 2017 októbere és 2018 áprilisa között a Földbe fognak csapódni a légköri zuhanás közben el nem égett darabok.

Jonathan McDowell, a Harvard egyetem asztrofizikusa a The Guardiannak azt mondta, ezek a darabok akár 100 kilósak is lehetnek, és csak az utolsó órákban derül majd ki, hogy pontosan hová fognak esni. Tehát akár lakott területekről is szó lehet.

A Tiangong-1 nemrég elérte bolygónk légkörének sűrűbb rétegeit, és zuhanása felgyorsult.

Hasonló darabok már korábban is elérték a Földet, de szerencsére emberi sérülést még egyetlen alkalommal sem okoztak. A Guardian emlékeztet, hogy 1991-ben a szovjetek Szaljut–7 űrállomása és Koszmosz-1686 nevű meteorológiai műholdja csapódott be az argentin Capitan Bermudez városnál.

Egy darab belőle:

1979-ben is volt egy hasonló eset, akkor a 77 tonnás Skylab űrállomás darabjai az ausztrál Perth város mellett csapódtak be.

Az egyik becsapódott méretes tárgy egy oxigéntartály volt, és azóta múzeumban őrzik: