ENSZ: Amíg a nők nem rendelkezhetnek saját testük felett, nem lehet felszámolni a szegénységet

A világ népességének aktuális helyzetéről szóló jelentésében a szervezet rámutat: világszerte rengeteg fiatal lány és nő nem dönthet a szexualitással és a gyermekvállalással kapcsolatos ügyekben, nehezen jutnak hozzá a családtervezéshez kapcsolódó egészségügyi szolgáltatásokhoz, és emiatt nagy a kockázata annak, hogy nem kívánt terhességet kell vállalniuk, vagy ellenkezőleg, abortuszra kényszerülnek.

Általános tapasztalat, hogy a fogamzásgátlásnak, a gyermekvállalások ütemének szabályozásának köszönhetően egyfelől alacsonyabbá válik a szülő nők és a csecsemők halálozási aránya, másfelől pedig gazdaságerősítő hatása is van, mert a nők többet tudnak dolgozni.

Ráadásul a kisebb családokban a szülők többet tudnak fordítani gyermekeik egészségére és oktatására. Kutatások szerint a családtervezési szolgáltatásokba fektetett minden egyes dollárnak köszönhetően 6 dollárt lehet megspórolni egyéb közszolgáltatások költségein az egészségügytől a lakhatásig.

Az UNFPA szakértői szerint azonban a legszegényebb körülmények között élő nők számára a fogamzásgátlás nagyon nehezen elérhető, túlságosan költséges, és sokszor a család és a közösség sem nézi jó szemmel alkalmazását.

Az egyenlőtlenség manapság már nem arról szól, hogy mi az, amink van, és mi az, amink nincs, hanem arról, hogy mi az, amit megtehetünk, és mi az, amit nem - emelte ki Natalia Kanem, az UNFPA igazgatója közleményében. 

Többségében a szegény sorban élő nők tartoznak azoknak a kategóriájába, akiknek sok mindent nincs lehetőségük megtenni - tette hozzá.

A családtervezés elősegítésére tett globális erőfeszítések körül jelenleg sok a bizonytalanság, miután az Egyesült Államok áprilisban megvonta a pénzügyi támogatást az ENSZ Népesedési Alapjától.  

Donald Trump amerikai elnök egyik első intézkedése volt, hogy megvonta a támogatást azoktól a nemzetközi szervezetektől, amelyeknek a programjában szerepelt bármilyen abortusszal kapcsolatos tájékoztatás. 

2016-ban az Egyesült Államok 69 millió dollárral járult hozzá az UNFPA költségvetéséhez. Bár azóta több nemzetközi donor jelezte, hogy kész segíteni a kiesett összeg pótlásában, a szervezet szerint 2020-ig mintegy 700 millió dolláros kiegészítő támogatásra lenne szüksége. 

Jelenleg ugyanis mintegy 214 millió nő nem jut hozzá fogamzásgátlóhoz a fejlődő országokban, aminek következtében évente 89 millió nő esik szándéka ellenére teherbe, és 48 millió abortuszt hajtanak végre.