Madrid nem enged: megsemmisítették a függetlenségről szóló katalán törvényt

Hallani sem akarnak róla.

Az alkotmánybírák egyhangúlag megállapították, hogy a jogszabály sérti a Spanyolország megbonthatatlan egységére és a nemzeti szuverenitásra vonatkozó alkotmányos elveket, valamint a népszavazás kiírására vonatkozó állami kompetenciákat.

"Ha egy hatalom kifejezetten megtagadja a jogot, megtagadja saját magát is mint tiszteletet érdemlő hatóságot"

 - fogalmaz az ítélet, amely a jogalkotási folyamat csődjének nevezte a törvény elfogadásának körülményeit.

A bírói testület egyúttal felhívta a katalán kormány figyelmét arra,  kötelessége leállítani vagy megakadályozni minden olyan kezdeményezést, amely ezen alkotmánybírósági ítélet figyelmen kívül hagyására irányulhat.

Az alkotmánybíróság végleges döntését megelőzően szeptember 7-én függesztette fel a népszavazásról szóló törvény végrehajtását, amikor úgy döntött, hogy eljárásba veszi a spanyol kormány alkotmányos kifogásait tartalmazó beadványt. 

A törvényt egy nappal korábban szavazta meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége az ellenzéki pártok tiltakozása közepette és óriási felháborodást váltva ki szerte Spanyolországban, mivel azt néhány óra alatt, előzetes szakértői véleményezés, vita és érdemi módosítások nélkül vitték át a parlamenten.

A népszavazásról szóló törvény 34 cikkelybe foglalta mindazokat a szabályokat, amelyek a referendum megrendezéséhez szükségesek, ebben szerepelt például az is, hogy ha az október 1-i függetlenségi népszavazáson a többség a Spanyolországtól való elszakadásra szavaz, Katalónia 48 órán belül egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét.

Az alkotmánybíróság a népszavazást is felfüggesztette, így annak megrendezése az ország törvényeinek értelmében illegális volt.

40 másodpercig volt független Katalónia - a spanyol elnök sem érti teljesen a tegnapi beszédet

Kedd este a katalán elnök elmondta, hogy szerinte törvényes volt a referendum, a függetlenségpártiak voltak többségben, így a parlament kötelessége, hogy 2 nappal később kikiáltsa Katalónia függetlenségét.„Megtettük, amit ígértünk a ciklusunk elején.