Ismét elmaradt a Fidesz által ígért elszámoltatás

Két nyomozás is eredménytelenül zárult.

A Magyar Nemzet keddi számában arról ír, hogy csaknem hét év után megszüntette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a sanghaji világkiállítás kétes kifizetései miatt indított nyomozást. A nyomozás arra jutott, hogy nem volt megállapítható a hivatali visszaélés elkövetése és az ügymenet folytatásától nem várható eredmény.

A kiállításon való magyar részvételre a Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány összesen 3,2 milliárdot költött. A feljelentést 2010-ben először egy magánszemély, majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megtette, mivel a tervezettnél jóval kisebb pavilont épített meg az a kivitelező, aki a gyanú szerint előre lebeszélt közbeszerzési eljárást nyert el, annak ellenére, hogy nem felelt meg az abban kiírt feltételeknek.

A cég ügyvezetője Dégen István volt, aki a hetvenes években az Elnöki Tanács munkatársaként tevékenykedett, majd a III/1-es csoportfőnökség szigorúan titkos tisztjeként nemzetközi hírszerzéssel, illetve elhárítással foglalkozott - írja a lap.

Azonban nem csak ez a korrupciógyanús ügylet zárult eredménytelenül. Augusztus közepén a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette a VII. kerületi ingatlaneladásokkal kapcsolatos nyomozást is, amit Vattamány Zsolt egykori fideszes frakcióvezető feljelentése miatt indított.

A jelenleg polgármesterként tevékenykedő Vattamány szerint az Almássy téri Szabadidőközpont eladásával több mint 300 milliós, a Kertész utcai épület elidegenítésével pedig több mint 100 milliós kár érte a kerületet.

A Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el, ám végül azt állapította meg, hogy annak adatai alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése.