Meghalt Szíria Szarajevójának legendás védője

Egy igazi hős egy mocskos háborúban. 

A tábornok haláláról a az Al-Masdar News, szíriai hírportál számolt be ma délelőtt. Isszam Zahreddin autója aknára futott egy, az Iszlám Állam által telepített aknamezőn. 

A katonatiszt a Köztársasági Gárda 104. Légidesszant Hadosztályát vezette, amely

2014 nyarától 2017 szeptemberéig védte két-háromszoros túlerővel támadó dzsihadistákkal szemben Dajr-ez-Zaurt.

A település ez alatt az idő alatt teljes blokád alatt állt. Az Iszlám Állam még a segélyszállítmányokat sem engedte át. A bent rekedt, mintegy 120 ezer embernek iszonyatos nélkülözéseket kellett elszenvednie.

28 hónap az Iszlám Állam ostromgyűrűjében - Szíria Szarajevója végre felszabadul

Újabb vereséget szenvedett az Iszlám Állam, újabb város szabadul fel Szíriában. Hál'Istennek az elmúlt hónapokban ez olyan gyakori hírré vált, hogy alig éri el még a hírek iránt érdeklődő olvasó ingerküszöbét is. Ám ez a nap egészen biztosan be fog kerülni a történelemkönyvekbe, mint egy véres, iszonyatos, megrázó és felemelő hőstörténet vége, amelyet lélegzetvisszafojtva, elborzadva és hitetlenkedve bámult a világ.

A harcok során Zahreddin élő legendává vált. A parancsnok szó szerint mindent feltett a város megmentésére, a védők között ott harcol ta saját fia is. A legkeményebb harcok idején is

az első vonalban küzdött, szállása és élelme is ugyanaz volt, ami az embereinek jutott.

A parancsnok drúz származású volt, így nem pusztán a szíriai kormányért harcolt, hanem saját népének túlélésééért is. A saját egyistenhívő vallást gyakorló közösség ugyanis a dzsihadisták gyűlöletének egyik fő célpontja, így Zahreddin tisztában volt vele: ha megadja magát, nem számíthat kegyelemre sem ő, sem pedig a "hitetlen drúz" vezetésével harcoló katonái. 

A 28 iszonyatos hónap alatt nem csak saját városukat védték meg, de Szíriában és Irakban

a dzsihadista hordák ellen küzdő, vagy épp uralmukat nyögő millióknak adtak reményt.

Akkor vetették meg lábukat az Iszlám Állammal szemben, amikor az megállíthatatlannak tűnt, akkor adtak példát hősiességből, és kitartásból, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Zahreddin tábornok ennek a minden oldalról kegyetlen és mocskos eszközökkel vívott háborúnak a nagyon kevés igazi hőse közé tartozott.