Izrael nem tárgyal, ha a Hamász is szerepet kap az új palesztin kormányban

A közlemény szerint bármilyen megbékélési megállapodásnak a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges mozgalom és a Ciszjordániát irányító, mérsékeltnek tekintett Fatah mozgalom között több feltételnek meg kell felelnie, elsősorban el kell ismerniük Izraelt, a Hamásznak pedig le kell tennie a fegyvert.

Két rivális palesztin párt, a Fatah és a Hamász múlt héten írt alá megbékélési megállapodást Kairóban. Sajtóértesülések szerint a felek abban állapodtak meg, hogy a Hamász átadja a Ciszjordániában székelő Palesztin Hatóságnak a teljes ellenőrzést a Gázai övezet felett, és megegyezésre jutnak valamennyi vitás kérdésben, egyebek közt a Hamász fegyverarzenálja feletti ellenőrzésről.

Az AP amerikai hírügynökség közlése szerinte míg a Hamász átadná a közigazgatás felelősségét a Fatahnak, fegyveres szárnyát megtartaná, nem hajlandó a lefegyverzésről tárgyalni. Ez viszont azt jelenti, hogy a Hamász az egységkormány létrejötte után is jelentős befolyással bírna a palesztin ügyekre, még akkor is, ha a kormányzásban nem vállalna szerepet - írta az AP.

A Reuters hírügynökség szerint bár a megállapodás egyik eleme, hogy a ciszjordániai Palesztin Hatóság 3 ezer rendőrt fog vezényelni a Gázai övezetbe és az Izraellel és Egyiptommal határos térségekbe, a Hamász marad a legerősebb palesztin szervezet a mintegy 25 ezer jól felszerelt fegyveresének köszönhetően.

Jeruzsálem kedden további feltételeket teljesítését követelte, egyebek közt azt, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök a jövőben is lépjen fel a Hamásszal szemben Ciszjordániában, a Hamász pedig szakítsa meg kapcsolatait Iránnal, juttassa vissza két izraeli katona földi maradványát, valamint engedjen szabadon két, Gázában fogvatartott izraeli állampolgárt.

Ahmad Madzsdalani, Abbász egy segédje az izraeli kormányfő hivatalának közleményére reagálva azt mondta, hogy a Hamász nem vesz részt az új kormányban, ha nem fogadja el a palesztin elnök programját az Izraellel való békekötésről.

"Netanjahu ürügyeket keres, hogy folytassa a kétállami megoldás aláásását"

- mondta.

Itt a palesztin-palesztin megbékélés ideje?

A beszámolóban a Hamász médiahivatalának egy tagját idézték, de részletekkel nem szolgáltak. Annyit jelentettek be csupán, hogy csütörtök délben az egyiptomi fővárosban, Kairóban - ahol az egységtárgyalások folytak - sajtóértekezleten ismertetik a megállapodást.A palesztinok fő áramlatának mozgalma, a Fatah 2007-ben vesztette el a Gázai övezet feletti ellenőrzést a Hamász ellenében, amelyet a Nyugat és Izrael terrorista szervezetnek tekint.