Felvonul az iraki hadsereg a kurdisztáni olajvezeték közelében

Harckocsikat és tüzérséget vonultat fel az iraki hadsereg.

A kormányerők felvonultatása Moszultól északnyugatra történik - közölte a kurdisztáni regionális kormány biztonsági tanácsának egyik nevének elhallgatását kérő vezetője. Az iraki kormány egyik biztonsági tanácsadója elmondta, hogy a határátkelők feletti ellenőrzés biztosítása szerepelt a Bagdad által tervezett intézkedések között. 

Szeptember 25-én népszavazást tartottak a függetlenségről a kurd autonóm régióban és a Bagdad és a kurd vezetés által vitatott, az Iszlám Állam dzsihadistáinak kiűzése óta kurd ellenőrzés alatt lévő területeken, amelyen a választópolgárok többsége az elszakadásra voksolt. Az iraki kormány válaszul számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket. 

Az iraki haderő és a vele szövetséges, Irán támogatását élvező síita milíciák Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára múlt hétfőn offenzívát indítottak a kőolajban gazdag Kirkuk tartományban, hogy visszafoglalják a pesmergák által ellenőrzött területeket. A kormányerők javarészt harcok nélkül, két nap leforgása alatt visszafoglalták a kirkuki települések zömét, illetve olajmezőket és stratégiai fontosságú létesítményeket. Az iraki hadsereg szerdán közölte: a kétnapos művelet elérte célját, három tartományban (Dijála, Ninive és Kirkuk) sikerült helyreállítani a biztonságot, és Bagdad fennhatósága alá vonta azokat a területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseit, ellenőrzésük alá vonva a térséget.

Korábbi elemzésünket a témában itt olvashatják:

Érti valaki, hogy mi és miért történik Kurdisztánban?

Kurdisztánban népszavazást tartottak a függetlenségről, ahol simán győztek az igenek, önálló államot mégsem kiáltottak ki. Irak közben bevonult néhány területre, ahonnan a pesmergák inkább kivonultak. Mit akar Erbíl? Mi a célja Bagdadnak? Hogyan reagált a nemzetközi közösség? Egy Közel-Kelet szakértővel próbáltuk kibontani a szövevényes szálakat. Elemzés.