Váratlanul Irakba látogatott az amerikai külügyminiszter

Előre be nem jelentett látogatásra Bagdadba érkezett hétfőn az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai külügyminiszter vasárnap Szalmán szaúd-arábiai uralkodóval tartott találkozója után kijelentette, hogy itt az ideje, hogy a Bagdadnak az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésében segédkező milíciák "hazatérjenek". Abádi nem osztotta Tillerson nézetét.

"Egyetlen félnek sincs joga beavatkozni az iraki ügyekbe" - áll a kormányfő hivatala által kiadott közleményben.

Az Iszlám Állam elleni harcban Iraknak szintén segítséget nyújtó Washington attól tart, hogy az iraki és szíriai jelenlétét Irán arra akarja kihasználni, hogy növelje a térségbeli befolyását.

Tillerson várhatóan a kétoldalú kapcsolatokról és kurdisztáni autonóm régióban tartott függetlenségi népszavazás miatt kialakult feszültségről tárgyal magas rangú iraki vezetőkkel - közölte egy nevének elhallgatását kérő iraki külügyminisztériumi vezető.

Tillerson Haider el-Abádi mellett találkozik Fuád Maszúm államfővel is. Abádival 24 óra alatt ez lesz a második találkozója: vasárnap már tárgyaltak Szaúd-Arábiában.