Eldőlt: másfél milliárd forintért vesz festményeket a kormány

Aba-Novák Vilmos Lengyel–magyar barátság - Pannósorozata 1450000000 forintba kerül.

Szeptember elején adtunk róla hírt, hogy a kormány mintegy 1,45 milliárd forintot szán Aba-Novák Vilmos festménysorozatára. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény tanulsága szerint ez mára biztossá vált.

A közbeszerzés nyertes ajánlattevője a Nagyházi Galéria Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A teljes nevén Lengyel-magyar barátság - Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához című alkotás (amel öt nagyméretű képből áll) a Magyar Nemzeti Galériába kerül.

Molnos Péter művészettörténész 2014-ben írta meg, hogy a képek az 1939. április 22-én megnyitott varsói magyar képzőművészeti kiállítás fontos darabjai voltak, a megnyitón magyar és lengyel politikusok mellett a festőművész maga is ott volt.

A szakértő szerint a pannókon „az egyetlen élő szereplő, Horthy Miklós mellett Jozef Pilsudski, Báthory István, Bem tábornok, I. Ulászló, Károly Róbert, Sobieski János és a szentté avatott lengyel királynő, Hedvig alakjai az örök barátság ígéretét hitelesítő tanúkként jelennek meg.

A képek sorsáról bő 70 évig senki nem tudott, feltekerve vészelték át az évtizedeket, és tulajdonosukon kívül senki nem látta őket.