A II. kerületben is adót emelt a Fidesz

Természetesen itt is a plakátokat sújtják újabb közteherrel.

A helyi adókról szóló törvény módosítása általános szabályként írja elő, hogy adóköteles az önkormányzat illetékességi területén levő reklámhordozó (azaz óriásplakát). A fideszes Kocsis Máté vezette VIII. kerület, a fideszes Puskás Tivadar vezette Szombathely és a fideszes Schmidt Csaba vezette Tatabánya után a fideszes Láng Zsolt vezette II. kerület is kivetette az adót a plakátokra.

A hvg.hu azt írja, a csütörtöki testületi ülésén az ellenzéki – főként a jobbikos – képviselők politikai bosszúval vádolták a kormánypárti előterjesztőket. A változás ugyanis a Fidesz-körökben kegyvesztetté vált Simicska Lajos cégeit, a Mahirt és a Publimontot érintené kedvezőtlenül. A fideszes Láng Zsolt tagadta, hogy politikai motivációja lenne, illetve az országos Simicska-üldözés része lenne a módosítás. Azt állította, egyszerűen arról van szó, hogy vissza akarják szorítani a közterületeket szerinte elcsúfító hirdetéseket a kerületben. Ennek ellentmond, hogy 2012-ben (három évvel az ominózus G-nap előtt) Simicska Lajos érdekében az ESMA hirdetéseit korlátozták, majd amikor a G-napot követően Orbán Viktor kedvenc futballcsapatának tulajdonosa megszerezte ezt a hirdetőcéget, újra engedélyezték a villanyoszlopokon elhelyezett „elefántfülnek” is nevezett hirdetési felületeket, illetve visszavonták a gyorsforgalmi utak melletti óriásplakátok korlátozását.

Habonyék rárepülhetnek a villanyoszlopokra

Magyarországon három éve nem lehet villanyoszlopokon reklámozni, leszámítva a politikai hirdetéseket. Akkori pletykák szerint a törvényt azért módosították, mert a kormánnyal akkor még igencsak jó kapcsolatot ápoló Simicska Lajos így szerette volna megszerezni a közterületi reklámok ezen részét is.A hirdetési jogok jelenleg az Esma Zrt. tulajdonában vannak, így viszont nem igazán érnek semmit.

Arra az ellenzéki felvetésre, hogy a kerület most legfőképpen a kormány Soros-hirdetéseivel van tele, azok nem csúfítják-e el a közterületeket, a polgármester azt mondta: nem érti, hogy ezt miért tőle kérdezi a képviselő, hiszen nekik – mint mondta – semmi ráhatásuk nincs erre.

Az ellenzéki képviselők a vita végén kezdeményezték, hogy a tervezetet vegyék le a napirendről. A kormánypárti többség miatt ez nem sikerült, az ellenzék viszont teljes egységben a Jobbiktól az LMP-n és Együttön át az MSZP-ig nemmel szavazott a módosításra.

A plakátadó egyébként a kormányzati plakátoknak helyet biztosító JCDecaux hirdetési felületeit is sújtja, ám mivel azt a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium úgyis adófizetői pénzből fizeti, nem fog gondot jelenteni, ha csak drágábban kaphatják/juk meg. Mint arról délelőtt írtunk, Magyarországon – a régióban egyedüliként – a kormány is benne van a tíz legnagyobb összegben hirdető között olyannyira, hogy a Telekom után a második legnagyobb, de a weCAN szakemberei nem zárják ki, hogy a választások közeledtével meg is előzheti a telekommunikációs óriáscéget.

Orrvérzésig szórjuk az adóforintokat kormánypropagandára

A Kreatív Online tette közzé a weCAN legfrissebb kiadványának összegzését, melyből kiderül, a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokat lassan lecserélik online hirdetésekre. Míg a régió 14 országában a digitális hirdetésekre fordított költségek aránya két év alatt 21-ről 29 százalékra emelkedett, a print reklámok aránya 17-ről 12 százalékra esett.