Alkotmánybíróság: vagy fizetés, vagy nyugdíj

Kivéve a gyevi bíró…

Nem Alaptörvény-ellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése – mondta ki mai döntésében az Alkotmánybíróság (Ab). Az alapvető jogok biztosa, majd több bíró és érintett magánszemély is indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a vitatott rendelkezéseket, mivel azok álláspontjuk szerint ellentétesek a tulajdonhoz való joggal, illetve a diszkrimináció tilalmával. A taláros testület emlékeztet, 2013. július 1-jétől az állami alkalmazásban álló nyugdíjasoknak közszférában betöltött tisztségük alatt felfüggesztették az öregségi nyugdíj folyósítását.

Az Ab előtt megtámadott rendelkezés nemzetközi szinten is járt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága először a Magyar Állam ellen döntött, de a másodfokú plénumként működő Nagykamara szeptember elején megváltoztatta a döntést. A magyar Alkotmánybíróság ezután folytatta eljárását, és mai határozatában úgy döntött, mivel a havi nyugdíj szüneteltetéséről van szó, és nem a nyugdíjjogosultság végleges elvesztéséről, ezért a tulajdonhoz való jog lényege nem sérül. A korlátozás átmeneti jellegű, a nyugdíj folyósítása folytatódik, amikor az érintett személy elhagyja az állami foglalkoztatást. Az Alkotmánybíróság figyelembe vette azt is, hogy az állami nyugdíj funkciója a megélhetés biztosítása. Ameddig tart az állami foglalkoztatás, addig megszűnik a nyugdíj-fizetés célja, a megélhetés biztosítása. Mindemellett az érintett személy maga dönthette el, hogy állami szolgálatának megszüntetését és nyugdíja folyósítását, vagy a munkaviszonyban maradást és a nyugdíjának szüneteltetését választja.

A taláros testület szerint nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek, ha a szabályozás különböző tulajdonságokkal bíró alanyi körre eltérő rendelkezéseket állapít meg. Az Ab-határozat kimondta: nem igazolható, hogy a közszférában alkalmazott személy hasonló helyzetben van, mint a magángazdaságban foglalkoztatott személy. Az állam jellemzően állami feladatot, költségvetési szervek útján, haszonszerzésre törekvés nélkül lát el, a magángazdaság munkaadói más szervezeti és pénzügyi feltételek között tevékenykednek.

Érdekes viszont, hogy a nyugdíj és az állami feladatért járó juttatás együttes folyósításának tilalma nem vonatkozik az állami vezetőkre, országgyűlési képviselőkre. Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke és nyugdíjügyi szakpolitikusa kezdeményezte, hogy ez a tilalom vonatkozzon a politikusokra is. A kezdeményezést a Fidesz és a KDNP (a nyugdíjas Harrach Péterrel az élen) természetesen nem támogatta.

A Jobbik nemet mond a politikusi fizetés és nyugdíj párhuzamos folyósítására

Emlékeztetett rá, hogy a kormány négy évvel ezelőtt hozott egy olyan módosítást, hogy amennyiben valaki a nyugdíjkorhatár betöltése után is közalkalmazotti, állami szolgálati, állami vezetői, vagy egyéb állami- és kormányzati jogviszonyban kíván dolgozni, szüneteltetik az öregségi nyugdíj folyósítását.Ebből viszont kimaradtak az országgyűlési képviselők, amiből később botrány is lett.

A határozat teljes szövege ide kattintva olvasható.