Cserdi polgármestere nem emlékszik, hogy elítélték sikkasztásért

"Nem követte az eseményeket."

Bogdánt csak azért maradhatott polgármester, mert az ítélet nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától.

Bogdán úgy nyilatkozott,

"nem tud az ítéletről, de ha a törvényszék ezt mondja, akkor az biztosan így is van, de ő nem követte az eseményeket."

Bogdán ellen 2010-ben emeltek vádat, miután az Elcoteq termelési és raktárvezetőjeként - ismerve az ellenőrzési szabályok hiányosságait -  egy társával több mint három hónapon keresztül tulajdonított el mobiltelefonokat, alkatrészeket és tartozékokat.

A lap arra is rákérdezett, hogyan fér meg a polgármester "köcsögmentesítő programja" azzal, hogy őt is elítélték.

A polgármester erre annyit mondott:

erről személyesen beszélne, majd azzal zárta le a beszélgetést, hogy "át kell szállnia a vonaton".

Cserdi polgármestere legutóbb azzal került a hírekbe, hogy állítólag bántalmazták egy fórum után:

Hiába a könnybe lábadt pillanatok: egyáltalán nem biztos, hogy inzultálták Cserdi polgármesterét

Lapunk is beszámolt róla, hogy a HírTV a Privátszféra című műsorát azzal promózta, hogy az este főszereplőjét megverték, sőt el is akarták gázolni egy fórumot követően, miután felajánlotta, hogy befogadja az Őcsényen elutasított migránsokat.Bogdán László elmondása szerint az őt elkísérő tévéstáb is jelen volt - azonban a műsorban az eset mégsem volt látható, csak egy könnyes szemmel előadott párbeszédből tudhattunk a korábbi támadásról.