Ha össze nem dőlnek addig... - Felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvart

Az utolsó utáni pillanatban.

A közlemény szerint a projektgazda MÁV Zrt. októberben 18-án nyújtotta be támogatási kérelmeit, amelyek értékelése megkezdődött.

Az ütemezés szerint 2018-ban elkészítik a két pályaudvar műemléki védettség alatt álló épületének felújításáról a tervpályázatokat.

Az azt követő években pedig megvalósulhatnak a munkálatok megkezdéséhez szükséges további, egymásra épülő feladatok, így a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, az építési engedélyek megszerzése és a kiviteli tervek kidolgozása.

Remélhetőleg a most borzalmas állapotban lévő épületek kibírják az ilyenkor szokásos csúszásokat, és a már így is védőállványzattal ellátott Nyugati pályaudvar például nem omlik a járókelők fejére...

Ha tervezett beruházásokból bármi is lesz, akkor az NFM szerint "a Baross téren és Nyugati téren megújult, korszerű fejpályaudvarok szolgálhatják majd ki hatékonyan és utasbarát módon nemcsak a Budapesten és vonzáskörzetében élőket, hanem a távolabbról a fővárosba érkezőket is".