Nő a kormányt váltani akarók szavazókedve

Rossz hírek a Fidesznek, de mit kezdhet ezzel az ellenzék?

A friss kutatás azt mutatta ki, hogy a Fideszt nem támogatók száma 6,07 millió főre emelkedett, míg a párt szavazóbázisa 2,2 millió.

A kormányváltók többsége két esetben akár egy ellenzéki összefogásra is hajlandó lenne szavazni.

  • Ha van reális esélye a győzelemnek, akkor 2,48 millióan.
  • Ha csak így lehet megakadályozni a Fidesz-KDNP kétharmadhoz jutását, akkor 2,64 millióan.

Az első esetben az LMP-sek 75 százaléka, míg a Jobbikosok 47 százaléka tenné le a voksát az összefogás mellé, míg utóbbinál 81 és 65 százalék az arány.

Aggasztó lehet a kormánypártnak az is, hogy a választásokhoz közeledve növekszik a választási kedv, mivel a Fidesz számára az a kedvezőbb, ha minél kevesebben mennek el szavazni. Főként azért, mert a Fidesz tábora nem mutat növekedést, így az újonnan jött szavazók minden bizonnyal az ellenzék sorait fogják erősíteni.

Ezt támasztja alá az is, hogy a választási kedvvel párhuzamosan nőtt a magukat elégedetlennek vallók aránya is. 2016 novemberében még fej-fej mellett haladt a kormányt támogatók és azt leváltani szándékozók aránya, 2017 tavaszán azonban már 49-32 százalékon állt a mérleg a kormányváltók javára.