Idén még állítjuk az órát, ne feledje, holnap egy órával később kelhet

Idén október 29-én kezdődik a téli időszámítás, ami azt jelenti, hogy vasárnap hajnali háromkor kell az órákat kettőre visszaállítani.

Az óraátállítás eltörlését a Jobbik már tavaly kezdeményezte, mert a javaslatot benyújtó Kepli Lajos szakemberekkel folytatott tárgyalásai után úgy véli, hogy annak energiamegtakarító hatása már nem érvényes a modern energiafelhasználás tükrében, a biológiai órát azonban megzavarja és hatással van az ember közérzetére.

A kezdeményezés elsöprő társadalmi elismerést tudhatott magáénak és egy ideig úgy tűnt, hogy az együttműködéséről nem híres Fidesz is támogathatja a javaslatot, végül kihátrált mögüle.

Az óraátállítás megszüntetése nem csak hazánkban, de a finneknél is napirendre került. Ott a szállítási és közlekedési bizottság azután nyújtotta be ajánlását a kormánynak, hogy

több mint 70 ezer finn állampolgár kérte petícióban a nyári időszámítás beszüntetését.

A bizottság közölte, hogy több szakértőt meghallgatott, akik szerint az emberek nem alkalmazkodnak zökkenésmentesen a változáshoz. Hozzátette:

az órák előreállítása rövid távú alvászavarokat okoz, csökkenti a munkaképességet és komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.

Elsődleges céluk az óraátállítás leállítása az egész Európai Unióban.

Amíg ezt, akár közös erővel el nem érjük, ne felejtsük el holnap átállítani a ketyegőinket.