Quaestor-botrány: kiterjesztették a vádat egy 1,3 milliárd forintos sikkasztásra

És egyesítik az ügyet a soltvadkerti szállal.

Ibolya Tibor emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vád része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.
    
A főügyészség által 2019 januárjában a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba 2004-től kezdve a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet egyes vezetőivel összejátszva oly módon segítette a Takarékszövetkezet vagyonának hűtlen kezelését, hogy a pénzkiáramlást fiktív értékpapírügyletekkel leplezte - ismertette. A két eljárás összefüggései alapján a Fővárosi Főügyészség a napokban vádkiterjesztést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre.
    
Ennek lényege szerint T. Csaba már 2011-ben tartott attól, hogy a Takarékszövetkezettel kötött értékpapírügyletek fiktív voltára fény derül, ezért további bűncselekményre bírta rá társát, aki a fővárosi ügynek eddig is vádlottja volt.
    
T. Csaba felbujtására társa a Quaestor cégcsoport kezelésében levő vagyonból 2011 januárja és 2012 áprilisa között közel 1,3 milliárd forint értékű értékpapírt helyeztetett el az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogtalanul a Takarékszövetkezet értékpapírszámláján, elodázva a soltvadkerti bűncselekmény lelepleződését.
    
A vádkiterjesztés a korábbi vádirat szerinti jogi minősítést nem érinti, az továbbra is bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folyik.
    
A Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az eljárást egyesítse egy előtte folyamatban lévő üggyel. A bíróság az indítványnak helyt adott, az egyesített ügy a Kecskeméti Törvényszéken folyik tovább - ismertette Ibolya Tibor.