A Jobbik ezekkel a pontokkal állítaná meg az ország kiürülését

A Jobbik politikusa emlékeztetett: a Fidesz korábban olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely értelmében egy multinacionális cég sokkal könnyebben telepíthet ide harmadik országból munkavállalót.

Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója (2017.10.28)

Pakisztáni munkaerőimport helyett: a Jobbik munkaerő-piacot érintő programjáról

Z. Kárpát Dániel a magyar munkaerőpiaccal kapcsolatban a párt négy programpontját emelte ki:

1. A stratégiai szerződések újratárgyalása: egyrészről ezek során el kell érni, hogy a multinacionális cégek elkezdjék a bérfelzárkóztatást és
2. nagyobb hangsúlyt kell kapnia a dolgozói képzés, ezáltal ugyanis a termelékenység is nő.
3. A közbeszerzések újragondolása: a párt megkövetelné, hogy a közbeszerzésen csak az lehessen a befutó, akik egyrészt rendelkeznek magyar munkaerővel, másrészt rendelkeznek hazai gyártási technológiával.
4. Szakképzési rendszer átalakításával pedig mozgásba hozná a párt a magyar munkavállalókakat, hogy ne kelljen külföldről hozni munkásokat.