Egyre valószínűbb, hogy Prágában kisebbségi kormány alakul

Milos Zeman cseh államfő jónak tartaná, ha kisebbségi kormány alakulna Csehországban, s úgy látja, a képviselőházi választások után kialakult belpolitikai helyzetben nehéz lesz többségi kormányt alakítani, s ez szerinte nem is lenne jó.

"A többségi kormányban résztvevő pártok programjai ugyanis gyakran semlegesítik egymást, s az eredmény az, hogy végül senki sem kormányoz" - jelentette ki Zeman a Radiozurnál cseh közszolgálati hírrádiónak hétfőn este adott interjúban. 

"Ez komolyan lehetőség, de természetesen nem az egyetlen" - mutatott rá a köztársasági elnök. Megerősítette, hogy kedden délután kormányalakítási megbízatást ad Andrej Babisnak, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökének.   

Az ANO 78 mandátumot szerzett a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban, de az előzetes tárgyalásokon a pártok többsége elutasította, hogy kormánykoalícióra lépjen vele.

Andrej Babis vasárnap bejelentette, hogy kisebbségi kormányt tervez alakítani,

amely minden parlamenti párt programjának egy-egy fontos pontját felvállalná.  

Babis vasárnap kizárta egy új, előre hozott képviselőházi választás megtartását. "Ez jelenleg szóba sem jöhet" - szögezte le. "Ha a többiek nem akarják teljesíteni programjukat, akkor azt mi részben felvállaljuk, és így fogunk velük tárgyalni" - tette hozzá a politikus a kisebbségi kormány létrehozására célozva. 

A köztársasági elnök elmondta: tekintettel a választási eredményekre támogatja az ANO mozgalom álláspontját, hogy a képviselőház elnöki tisztségét jelöltje, a testület eddigi alelnöke, Radek Vondrácek kapja. Az alelnöki tisztségekbe a többi párt jelöltjei jöhetnek szóba. A képviselőház elnöki tisztségének betöltése azért olyan fontos, mert a hatályos szabályok szerint Csehországban három kísérletre van lehetőség az új kormány megalakításakor. Az első kettőre az államfő, míg a harmadikra a képviselőház elnöke ad megbízatást. 

Milos Zeman az interjúban kifejtette: meggyőződése, hogy január 12-ig, az államfőválasztásig, amelyen ő is indul, feláll az új cseh kormány. Babis korábban azt nyilatkozta, hogy az új kormányt karácsonyig szeretné létrehozni. 

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.