Balázs Péterrel leül az MSZP, azt viszont nem tudni, hogy erről tud-e az érintett

Pedig a politika is olyan, mint a szex: egyedül is lehet csinálni, csak minek.

Balázs Péter esetleges miniszterelnök-jelöltségével is foglalkozott hétfő esti ülésén az MSZP elnöksége - tudta meg a Magyar Nemzet. 

A lap szerint szó volt arról, hogy beszélgetést, egyeztetést kezdeményeznének a volt külügyminiszterrel, így kiderülhet, miben értenek egyet, és ki hogyan képzeli el az ország jövőjét. Mint írják: ezzel a szocialisták vezetése még nem állt ki amellett, hogy támogatnák Balázs jelölti posztját, de "mindenképpen ebbe az irányba tett lépésnek teinthető a közeledésük."

Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfő este kijelentette, már egyeztetettek is Balázzsal, a volt külügyminiszter viszont nem sokkal később közölte: "nem jelentkezett be sehova és nem kérte fel senki jelöltnek, és az sem igaz, hogy az MSZP informálisan megkereste volna."

Ennek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Magyar Szocialista Pártnál szürreálisabb képződmény ma nem igen létezik ebben az országban. 

Kínosan beégett az MSZP: össze-vissza beszélnek a miniszterelnök-jelöltségről

A víg/végjáték újabb pikáns fordulata: Tóth Bertalan, a 10 százalék alá esett MSZP frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy a szocialisták el tudnák képzelni kormányfőjelöltnek a „vállalom-nem vállalom-csak akkor vállalom" Balázs Péter volt külügyminisztert. Erről állítólag még egyeztetettek is.