Szolgálunk és postázunk: futárszolgálatra fogták be a rendőröket

Még TEK-eseket is. 

Különben hogy is lehetne ideje

a Terrorelhárítási Központnak, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) kártyaleolvasóit kézbesítsék?

Igen, jól olvassa, a TEK-ről, a magyar rendfenntartó erők elitjéről van szó. Hogy a terrorelhárítók vadiúj túramotorjaikon szágudlottak-e a rendelőkbe, nem tudni. 

Az azonban kiderül a Magyar Nemzetnek nyilatkozó megdöbbent háziorvosok beszámolóiból: az elmúlt napokban

egyenruhások jelentek meg náluk, akik azért érkeztek, hogy átadják nekik az átálláshoz szükséges berendezéseket.

Az orvosok nem csak azon rökönyödtek meg, hogy zsaruk jelentkeztek náluk kiszállítóként, de azon is, hogy sok esetben a kértnél jóval több leolvasót hoztak. Egy Facebook-csoportban megosztott beszámoló szerint 

a püspökladányi rendelőbe már hét leolvasót vittek ki.

Akadt olyan orvos is, aki eredetileg három leolvasót rendelt, de csak kettőt kapott meg, ezért kért még egyet. Tegnap meg is jelent nála egy rendőr, aki leszállított neki még hármat,

így már öt van nála.

A sietség különben érthető, hiszen éeszt indulásáig

már csak két nap van hátra.

A doktorok jelentős része a mai napig nincs tisztában a rendszer működésével, az átállás levezényléséért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ segélyvonala pedig elmondásuk szerint elérhetetlen. 

Az elvileg holnapután induló eeszt informatikai rendszerben a betekintési jogosultsággal rendelkező szakorvosok, háziorvosok és nővérek számára minden lelet és felírt recept online elérhető lesz.