Olyan véradó-programot tett le az asztalra a Jobbik, amitől a fél ország sorba állna

Jogosak az egészségügy alacsony színvonalát érintő kritikák, de van egy olyan terület is, amin az emberek maguk tudnak javítani, mégsem teszik: ez a véradás – mutatott rá dr. Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselőjelöt csütörtöki sajtótájékoztatóján, majd fontos dolgokat jelentett be.

Mint fogalmazott,

ha valamilyen rendszert kritizálunk, akkor fontos, hogy tegyük magunkat hozzá, hogy hogyan lehetne ezen javítani.

A képviselőjelölt a politika felelősségét taglalta annak kapcsán, hogy Magyarországon miért csak fele annyi véradás történik évente, mint amennyire az európai sztenderdek szerint szükség volna, és hogy miért nem mennek a fiatalok vért adni.

Azt mondta, jelenleg valós köszönet helyett inkább megalázó az, hogy egy 500 forintos étkezési utalványt adnak a véradónak, majd bejelentette, hogy a Jobbik egy tízpontos tervet dolgozott ki a véradási hajlandóság növeléséért:

  1. szabadnap járna a véradás napjára
     
  2. a tanulók iskolai igazolást kapnának ugyanezért
     
  3. minőségi ebédet adnának a véradás után
     
  4. ingyenes utazást biztosítanának a véradás helyszínére
     
  5. a közszférában dolgozók 10 véradás után fizetési kategóriát lépnének
     
  6. stratégiai megállapodásokat kötnének a piaci szereplőkkel arról, hogy a véradó-igazolványos vásárlóiknak és a munkavállalóiknak is kedvezményeket adjanak
     
  7. egy közszolgálati álláshelynél az egyforma szintű jelentkezők közül a véradók előnyt élveznének
     
  8. a diákok az ösztöndíjnál három véradás után pluszpontot kapnának
     
  9. akik 30 alkalommal adtak vért, azoknak 5 évig nem kellene egészségügyi hozzájárulást fizetniük
     
  10. egyetemi felvételinél is többletpont járna legalább 3 véradásért

Dr. Varga-Damm Andrea szerint ez a programcsomag nem megy szembe az Európai Bizottság azon elvével sem, hogy a véradásnak ingyenesnek kell lennie, ugyanis ez sokkal inkább a társadalom hálájaként volna értelmezhető.

A Jobbik képviselőjelöltje szerint ezek a lépések arra mutatnának, hogy a magyarok nem csak kritizálni tudnak, hanem felelősséggel is tudnak tartozni egymás iránt.

Végül bejlentette, hogy a Jobbik minden országgyűlési- és önkormányzati képviselője, valamint minden képviselőjelöltje még a karácsony előtt –ha egészségi állapota megengedi- el fog menni vért adni.

A teljes videó itt megnézhető: