Kiderült: Kovács Miklós havi 760 ezerért ad tanácsot Orbán Viktornak - hogy milyet, azt nem tudni

Lelépési pénz. 

2014 tavaszán a korábban 18 éven át székéből kirobbanthatatlan Kovács Miklós váratlanul átadta helyét a KMKSZ élén Brenzovics Lászlónak. Távozását ugyan nem indokolta meg, ám a Kárpát-medence-szerte pletykálták, hogy a kárpátaljai magyarság legerősebb pártjának elnöki székébe budapesti nyomásra kellett új embert találni megkönnyítve ezzel a rivális  UMDSZ-el való kiegyezést. 

Szávay István azt kérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodától, mi történt vele azóta? A jobbikos képviselőt persze nem véletlenül érdekelte a egykori pártvezér sorsának alakulása.

„Kövér László házelnök persze másik komájához, az évi 1,3 milliárdból kamuintézetet működtető Szász Jenőhöz hasonlóan őt sem hagyta az út szélén, Kovács Miklós is megkapta a maga lelépési pénzét és 2014 szeptemberétől Orbán Viktor miniszterelnök megbízottja lett.”

 - indokolja kíváncsiságát a politikus. A kormany.hu-ról annyit tudhatunk meg, hogy a volt KMKSZ-elnök feladatköre: "szaktanácsadás az ukrán helyzettel összefüggő magyar külpolitikai stratégiát érintő kérdéskörben". Szávay azonban nem elégedett meg ennyivel, így megkérdezte a kormánytól azt is:

- Mennyi jelenleg, illetve megbízatásának kezdete óta hogyan változott Kovács Miklós havi bruttó tiszteletdíja?
- Pontosan mit dolgozik Kovács Miklós miniszterelnöki megbízottként ?
- Milyen gyakran és kinek ad tanácsokat? Mindezt szóban vagy írásban teszi?
- Amennyiben írott anyagok készülnek, azok nyilvánosak-e? Amennyiben igen, ho l
érhetőek el? Amennyiben nem, miért nem?
- Az elmúlt hetek során, az ukrán oktatási törvény kapcsán konkrétan milyen
feladatai voltak Kovács Miklósnak ?
- Megkívánja-e miniszterelnöki megbízotti munkaköre azt, hogy Kovács Miklós a munkanapokon Budapesten tartózkodjon?
- Van-e Kovács Miklósnak irodája bárhol Magyarországon, vagy a Kárpátmedencében,
kap-e támogatást ennek fenntartására, működtetésére?
- Milyen rendszeressséggel találkozik, egyeztet miniszterelnöki megbízottként Kovács Miklós Orbán Viktor miniszterelnök úrral.

A képviselő a "kiemelt figyelemmel követjük", illetve "évről évre nagyobb összegekkel segítjük" kezdetű, az elmúlt hét évben már jól bejáratott kormányzati mantrák után lényegében csak két kérdésére kapott választ:

 - Kovács Miklósnak a Miniszterelnöki kabinetiroda épületében biztosítanak irodát. 
 - Tiszteletdíja havi nettó 741.600 forint. 

Hogy ezért mit tesz a kárpátaljai magyarságért, ezt ezúttal sem tudtuk meg. 

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI