Balog Zoltán: kap pénzt a hospice-ház, de aztán tessék felelősen működni

A tárca közleményében hangsúlyozta továbbá, hogy a miniszter egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

Az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány.

Korábban a sajtóban és ellenzéki pártok nyilatkozataiban is megjelent: a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet.

És most komolyan: végignézve ezen az országon, hogy mikre és kikre költenek el irgalmatlam közpénzmilliárdokat, 25 millió forintokról beszélünk? Egy gyógyíthatatlan betegeket segítő alapítványnál?