Menekültekre támadt az Iszlám Állam

Kocsiba rejtett pokolgéppel gyilkoltak.

A szíriai kormányhadsereg közben a Deir-ez-Zór tartománybeli Bukamal irányába nyomult előre, ez az utolsó, még a dzsihadisták kezén lévő város.

A hadsereg immár 15 kilométernyire megközelítette a várost - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Ez a nagy-britanniai központú szervezet jelentette, hogy az IÁ belső menekültekre támadt.

Az emberek egy sivatagos területen tartózkodtak, ami a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szövetség ellenőrzése alatt áll.
Az SDF az Egyesült Államok támogatásával szintén offenzívát folytat Deir-ez-Zórban a dzsihadisták ellen. Az áldozatok magas száma annak tudható be, hogy újabb konvoj érkezett menekültekkel a helyszínre a támadás idején.


A dzsihadistákat a kormányerők csütörtökön űzték ki az azonos nevű tartományi székhely belvárosából, pénteken az iraki Káimot veszítették el.

Haider al-Abádi iraki kormányfő vasárnap félárbocra engedte a nemzeti zászlót Káim központjában, így üdvözölve, hogy szinte az összes, az IÁ által 2014-ben megszállt területet sikerült visszafoglalni.