Sosem látott jószomszédi viszony: "Erdély azonos Romániával, Székelyföld nem létezik"

A román szocdemek megint kitettek magukért.

A képviselőház külügyi bizottságának tagja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján parlamenti mandátumhoz jutott Biró Zsolt képviselőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének egy múlt heti Facebook-bejegyzésére reagált.

Ebben a magyar képviselő a katalán függetlenedési kísérletre érkezett reakciókból azt a következtetést vonta le, hogy Európa nem támogatja az elszakadást, de az autonómiát igen.

Szerinte a kisebbségek ügyét a nemzetállamok keretében kell rendezni, a megoldás pedig az autonómia, melyre a romániai magyarság már közel száz esztendeje vár.

"Az európai nemzetállamok viszonyulását figyelve megállapítható, hogy azt, amit mi Erdély és különösen Székelyföld tekintetében mindig is hangsúlyoztunk, most az európai politika szereplői is egyre nyíltabban hangoztatják, nevezetesen azt, hogy az autonómia legitim, pozitív, és biztonságpolitikai szempontból stabilitást jelent; az egyoldalú területi elszakadás pedig negatív, illegitim és biztonságpolitikai szempontból instabilitást generál"

- olvasható az MPP elnökének közösségi oldalán.

Razvan Rotaru a PSD által közreadott állásfoglalásában a következőket hangsúlyozta:

Románia nem szövetségi állam, nem régiók alkotják, mint más európai államokat.

"Azt üzenem Biró Zsoltnak és kollégáinak, hogy Erdély azonos Romániával, és Románia azonos Erdéllyel. Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem. Romániában csak - különböző etnikumú - román állampolgárok léteznek"

- bizonygatta a rendkívül európai és felvilágosult szociáldemokrata képviselő.

Hozzátette: az Egyesült Államoktól az Európai Unió valamennyi tagjáig minden állam Spanyolország részének tekinti Katalóniát, és nem ismeri el függetlenségét, Románia pedig mindig is egységes, oszthatatlan, szuverén és független nemzetállam marad (úgy tűnik a képvisselő úr már az autonómia fogalmát is képtelen értelmezni, hiszen Biró sem függetlenségről írt - a szerk.).

"Arra kérem az országunk történelmében jártas RMDSZ-eseket: magyarázzák el Biró Zsolt képviselő kollégának, hogy nem létezik semmilyen Székelyföld, csak Hargita és Kovászna megye, valamint magyar etnikumú román állampolgárok"

- írta közleményében Rotaru, felhívást intézve az RMDSZ-hez, hogy ne szítson "mesterséges vitát" az autonómiáról a román és magyar etnikumúak között a többségében magyarok alkotta közösségekben.

Mindeközben a magyar külügy pedig néma, mint a sír, úgy tűnik a Fidesznek csak akkor fontosak az erdélyi magyarok, ha a szavaztuk kell, akkor viszont nagyon...

Balog Zoltán elment a reformáció emlékünnepére Erdélybe, hogy megmondja, hova kell szavazni jövőre

At IttHon.ma tudósítása szerint a jubileumot ünneplő magyar hívők megtöltötték a sportcsarnokot, az ünnepség keretében pedig felavatták a vártemplom bejáratánál Kálvin János és Károli Gáspár mellszobrát. Balog bejelentette, hogy 2018-tól a világon bárhol született, tehát az erdélyi magyar gyermekeket is megilleti a babakötvény. Eddig a jó hírek.