Kerényi: "Ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt"

Maros Ákosnak "bármikor joga lett volna abbahagyni".

Maros Ákos korábbi táncos, színész és műsorvezető hétfőn beszélt arról, hogy a Budapesti Operettszínház volt vezetője huszonhárom évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy kollégiumban a próba során lehúzatta vele a nadrágját, és elfenekelte egy vállfával.

Kerényi kedd este a csatornának nyilatkozva így beszélt az esetről:

"Szimpatikus fiatal táncos volt. Természetesen homályosan emlékszem az eseményekre, mert huszonhárom év nagy idő. Nagyon furcsa, hogy ő huszonhárom év után jelentkezik egy ilyen történettel."

"Amit elmond, annak van alapja, de az én emlékezetem szerint nem pontosan így történt, és nem pontosan ez történt."

"De ez tulajdonképpen mindegy, mert ez csak vita lenne."

"A tény, amit ő alapvetően elismer, arról szól, hogy ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között. Tulajdonképpen neki ezt bármikor joga lett volna abbahagyni, amit abba is hagyott az ő saját elmondása szerint."

A volt művészeti vezető nem győzte hangsúlyozni, hogy a történteket Maros Ákos sem minősítette szexuális zaklatásnak:

"Nem is volt az. Semmilyen szempontból nem volt az."

"Mindenféle és fajta szélsőséges, ilyen típusú esemény előfordulhat, létezhet ezekben a kapcsolatokban, abban az esetben, ha ez valakiknek a megegyezésén alapszik"

- vélekedett a rendező, azt ugyanakkor tagadta, hogy a fenekelés bevett szokás lett volna nála.

Kerényit a mai napon azonnali hatállyal kirúgták a Budapesti Operettszínháztól, miután felmerült a lehetősége, hogy korábban egy 13 éves fiúval is erőszakoskodott.

A volt művészeti vezető "nem emlékszik" arra, amiről Czapáry Veronika beszélt, és a következőket fűzte hozzá a kérdéshez:

"Természetesen borzasztó kíváncsi vagyok, hogy ki az, és mi történt. Bárki, aki ilyen panasszal előáll, szeretnék szemtől szembe leülni."

Kirúgták Kerényit, miután már egy 13 éves áldozat is szóba került

A Budapesti Operettszínház igazgatósága kedden azonnali hatállyal kirúgta Kerényi Miklós Gábort, írja az Index az Operettszínház közleményére hivatkozva. Azt írták, a színház „a leghatározottabban elítéli a fizikai bántalmazás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg.