Lefejezett terroristákkal pózolt az iraki menekült, eljárás indul ellene Németországban

Háborús bűncselekménnyel vádolják.

A 24 éves férfit, aki az iraki hadseregben katonáskodott majd menekültként érkezett Németországba, háborús bűncselekménnyel vádolják. A vádirat szerint a felvételt azért készítette, hogy a megölt ellenségeit kigúnyolja, és megszentségtelenítse. Háborús bűncselekmények miatt több éves börtönbüntetésre számíthat.

Az iraki menedékkérő a nyáron történt letartóztatásáig Stuttgartban élt egy menekültszálláson, ahol 2016 novemberében életveszélyesen megfenyegette egy afgán lakótársát.

Az ügyészség szerint a szóban forgó felvételt mutatta meg lakótársának, azzal fenyegetve őt, hogy ugyanazt fogja tenni vele is, mint a megölt terroristákkal. Az iraki menekültet ezért fenyegetéssel is vádolják.

A 24 éves férfit több éves börtönbüntetésre számíthat háborús bűncselekmények miatt.