A székesfehérvári színház igazgatóját is zaklatással vádolják

Kátai István színművész az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, Szikora János rendező, a székesfehérvári színház igazgatója is zaklatott egy lányt.

Kátai már tegnap elmesélt egy történetet, ám akkor még nem nevezte meg, hogy melyik színház rendezőjéről van szó. A rendező egy színészhallgatót fogdosott a színházi büfében.

"Fölálltunk az asztaltól, italt kértünk, megfordultunk a kollégával a kikért italokat kitöltögettük, és mikor visszafordultunk már az illető kolléga kuncogott, ne nézz hátra, ezt nem hiszem el. Én abban a pillanatban, amikor hátranéztem azt láttam, hogy az illető úrnak a keze a combjai között, és a másikkal a nyaka felől próbál a blúza alá közelíteni."

Látta a lány arcán, hogy taszítja a helyzet, így elindult felé, hogy segítsen, ám ekkor Szikora felállt az asztaltól és azt mondta Kátainak, hogy nem történt semmi.

(24.hu)