Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak?

Naszralláh azt állította, hogy Harírit nem engedik visszatérni Libanonba. "A libanoni kormány fejét Szaúd-Arábiában tartják fogva, és mindeddig megtiltották neki, hogy visszatérjen Libanonba. Házi őrizetben van" - mondta televíziós beszédében Naszralláh, aki felszólította Rijádot, hogy "helyezzék Harírit szabadlábra.

A Rijád szövetségesének tartott Haríri nem tért vissza Libanonba, amióta november 4-én bejelentette lemondását. Az al-Arabíja szaúdi finanszírozású pánarab televízió által sugárzott beszédében Haríri egyúttal azzal vádolta meg Iránt, hogy "rátette a kezét" Libanonra, a Hezbollahról pedig kijelentette, hogy Teherán meghosszabbított keze.

Naszralláh ismét kijelentette, hogy a libanoni kormányfőt a szaúdiak kényszerítették lemondásra, és egy általuk írt szöveget olvasott fel. Egyúttal leszögezte, hogy a libanoni kormány továbbra is hivatalban van, nem mondott le.

Félő, hogy Haríri lemondásával Libanon újabb erőszakhullámba süllyed. Libanonban 1975 és 1990 között polgárháború dúlt, 2006-ban pedig a szomszédos Izrael vívott a Hezbollah elleni háborút a területén.

Naszralláh kijelentette, értesülései vannak róla, hogy "Szaúd-Arábia arra kérte Izraelt, csapjon le Libanonra". Egy Izraellel vívott háborút mindazonáltal nem tart valószínűnek. Mint mondta, a Hezbollah éberen figyeli az esetleges izraeli kísérleteket arra, hogy ellenségességek szítására használják fel a kormányfő lemondása okozta libanoni válságot. Naszralláh szerint Izrael óvatos, és nem valószínű, hogy ilyen lépést tenne.

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán több közel-keleti kérdésben is ellenséges viszonyban áll egymásban, így a szíriai és jemeni háború kérdésében is.

Naszralláh meggyőződését fejezte ki, hogy Szaúd-Arábia vereséget fog szenvedni Libanonban is, ahogy másutt is. Tagadta, hogy a Hezbollah állt volna a múlt szombaton a rijádi nemzetközi repülőtér ellen intézett ballisztikusrakéta-támadás mögött. Kijelentette, hogy a jemeniek képesek rakétát gyártani.