Nincs miről érdemben beszélniük: nem találkozik Trump és Putyin Vietnamban

"Soha nem nyert megerősítést, hogy lesz külön találkozó a két államfő között, és ténylegesen nem is lesz időpont-egyeztetési nehézségek miatt"

- mondta Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára újságíróknak, mielőtt az amerikai elnök gépe leszállt a vietnami Danangban. "Tény, hogy egy helyszínen lesznek. Az, hogy összefutnak és köszönnek egymásnak, lehetséges és valószínű, de tervezett, hivatalos találkozó közöttük nem szerepel a napirendben, és nem is számítunk arra, hogy lesz ilyen" - tette hozzá. 

A sajtótitkár lehetségesnek nevezte, hogy a két elnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján, Manilában tart külön megbeszélést, amely közvetlenül az APEC-csúcs után lesz.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter még csütörtökön Pekingben úgy nyilatkozott, hogy

akkor tart a két elnök külön hivatalos találkozót Danangban, ha lesz érdemi megbeszélnivalójuk, például ha jelentős haladást tudnak elérni Ukrajna vagy Szíria ügyében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője viszont péntek reggel azt mondta orosz hírügynökségek jelentése szerint, hogy még mindig egyeztetnek a danangi találkozóról. "Az egyeztetés még tart, nem világos, hogy mi lesz" - mondta.

Trump elnök közben megérkezett a csúcs helyszínére hírügynökségek jelentése szerint. Az APEC-csúcs lesz az első többoldalú találkozó, amelyen Trump részt vesz ázsiai körútján. Eddig Japánban, Dél-Koreában és Kínában járt, kétoldalú látogatáson.