Vona Gábor: "sokkal alkalmasabb vagyok ma Magyarország vezetésére, mint Orbán Viktor"

Elszámoltatná Orbán Viktort is!

Vona Gábor az interjúban a Vona-Orbán csörték kapcsán elmondta, "sokkal alkalmasabb vagyok ma Magyarország vezetésére, mint Orbán Viktor".

Ezt azzal magyarázta, hogy Orbán Viktornak ugyan nagyobb a politikai tapasztalata és rutinja – ez tény, hiszen korábban kezdte a szakmát –, de mára felelőtlen, kiégett, mentálisan megbillent ember lett belőle.

"A miniszterelnök feladata az, hogy az országot jó célok mentén egyesíteni tudja. Orbán Viktor ellenben ma már mást sem csinál, mint a Fidesz szavazóinak politizál. Én minden magyarnak fogok".

A néppártosodást Vona Gábor olyan sikernek nevezte, amelyet majd tanítani fognak politológushallgatóknak az egyetemen, és hogy kilépett az eddigi koordináta-rendszerből, bizonyítja az is, hogy

még idén Havas Henrik könyvet ír róla.

Vona Gábor úgy látja, hogy a százhatból minimálisan negyven egyéni körzetben kell nyerni, ahhoz hogy sikerüljön a jobbikos kormányváltás:

"2018 áprilisában nagy meglepetés fogja érni a Fideszt".

Az esetleges baloldallal való összefogással kapcsolatban viszont kijelentette:

"nem a pártoknak kell egyezkedniük, az emberek fognak dönteni, az esélyes jelöltre szavazni".

A pártelnök aláhúzta, a Fidesz fél, és jól is teszi:

"információim szerint központilag osztották szét azokat a festékszórókat, amelyekkel a plakátjainkat megrongálták. Ez annyira szánalmas".

Ha valaki meg tudja őket verni, azok mi vagyunk - fogalmazott.

Persze a 2018-as választásoknak nemcsak a kormányváltás az egyedüli tétje, hanem az elmúlt időszak utáni elszámoltatás is.

Erre a Jobbik ígéretet tett:

"Orbán Viktort is el akarjuk számoltatni, aki ennek az egész pókhálónak a közepén áll."

De mi a helyzet a Soros-tervvel? Létezik? Nem létezik? Bárhogy is van, a Jobbik továbbra sem fog migránsokat beengedni az országba:

"Soros György nem is nagyon tagadja, hogy támogatja a bevándorlást, de a Soros-terv önmagában egy kommunikációs termék. Valóban van olyan veszély, hogy az Európai Unió Magyarországra kötelező és felső határ nélküli kvótákat akar kényszeríteni, ez ellen küzdeni kell. A Jobbik ellenzékben is ezt teszi, és kormányon is mindent meg fog tenni, hogy ez ne valósulhasson meg."

A legerősebb ellenzéki párt már javában készül a 2018-as választásokra, sőt:

"ha most kellene a Jobbiknak kormányt alakítania, meg tudnám alakítani a Vona-kormányt. Nem politikusokkal akarom feltölteni a tisztségeket, hanem szakemberekkel. Működőképes és főképp a kérdésekhez a szakma irányából közelítő kormányt fogunk felállítani"

- jelentette ki Vona Gábor.

A Hungexpo volt vezérigazgatója is a Jobbik értelmiségi holdudvarát erősíti

Szeretnénk bizonyítani a Jobbik kormányképességét, és bemutatni azt az alapfilozófiát, mellyel a kormányzásra készülünk - indokolta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján, hogy miért érzik fontosnak a nyilvánosság előtt is bemutatni a párt értelmiségi holdudvarát. Az első, aki a nagyközönség elé állt, Magyarország egyik legnagyobb marketing-kommuikációs cégét vezette.