"Mi Istent akarjuk!" - Nézegessen magával ragadó képeket az idei lengyel függetlenség napjáról

Hatvanezres tömeg.

A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldaraboltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett.

Varsóban összesen 12 menetet tartottak a nap folyamán. A legnagyobb, a rendőrség közlése szerint több mint 60 ezer fős tömeget idén is a hazafias függetlenség menet gyűjtötte össze, amelyet az úgynevezett nemzeti körök, többek között a parlamenten kívüli jobboldali Nemzeti Radikális Tábor (ONR), 2010 óta szerveznek. A rendezvényt politikai hovatartozástól függetlenül a társadalom szélesebb rétegei - fociszurkolók, egyetemisták, családok és idősebb emberek egyaránt - tartják magukénak.

Ezt a menetet idén Mi Istent akarjuk! címmel szervezték. Egy 20. század eleji lengyel vallásos énekből vett idézet - melyet beépített júliusi varsói beszédébe Donald Trump amerikai elnök is - a szervezők szerint azt fejezte ki, hogy

"a kereszténységgel szemben folytatott kíméletlen harc, az egész Európát elözönlő utópia idején a lengyelek azokra az értékekre akarnak építeni, amelyek meghatározzák önazonosságukat".

A varsói megemlékezéseken várt tömeges részvétel miatt a fővárosban hatezer fővel erősítették meg a rendőri jelenlétet. Először fordult elő, hogy a függetlenség menet útvonala mentén betontömböket állítottak. A varsói rendőr-főkapitányság ezt a nyugat-európai terrortámadások tapasztalatával magyarázta.