Óvatos becslés szerint is 175 milliárd forintot utaltak haza a kalandvágyók

Az országba összesen 663 millió eurót utaltak, ez 206 milliárd forintnak felel meg, eközben 100 millió eurót, vagyis 31 millió forintot küldtek Magyarországról külföldre. Pedig ez még óvatos becslést jelent: akadnak olyan számítások is, amely szerint hatszor ennyi pénzt küldenek haza valójában külföldről azok, akik Lázár János szerint rabszolgamunkát végeznek nyugaton.

Az Eurostat listájáról nem meglepő módon kiderül, hogy a kelet- és közép-európai országokba küldték a legtöbb pénzt: a lista élén Lengyelország áll, de Romániába, Bulgáriába és Litvániába is sok pénzt küldenek, ezeken kívül egyedül Portugália fért még be Magyarország elé.