Jobbik: rendezni kell a szociális szféra béreit

Mármint úgy rendesen.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélte: a kormány másodkérdésként tekint az ágazatra, amelynek bérei töredékei más fizikai jellegű szakmákhoz képest. A segédmunkások is jóval magasabb bért kapnak, mint a szociális dolgozók - jelentette ki, hozzátéve: az átlag nettó 119 ezer forintos bér miatt egyre többen hagyják ott a területet.

Összevetette azt is, hogy az otthoni betegápolásban Németországban közel félmillió forintos a kereset, míg Magyarországon 80-90 ezer forint.

A Jobbik szerint soha nem valósult meg béremelés a területen, csak bármikor elvehető pótlékokkal egészítették ki a bért, ami a nyugdíjjárulékban sem jelenik meg.

Sneider Tamás valódi bérrendezést és életpályamodellt szorgalmazott, továbbá visszamenőleges nyugdíjrendezést javasolt az ágazatban. Hozzátette: javítani kell a munkakörülményeken is és csökkenteni szükséges az adminisztratív terheket.

Kérdések

Az ellenzéki politikust arról kérdezték, hogy pártja hogyan viszonyul a melegek, cigányok és zsidók szavazataihoz. Azt felelte: mindenkinek a szavazatára számítanak, s a 2014-ben elért 20 százalékos eredményben is sokféle szavazó megjelent, "nagyon sok cigány ember szavazott a Jobbikra" és "más olyan csoportok is, akikre elsősorban talán nem asszociál mindenki", de nem foglalkoznak azzal, ki milyen nemi identitással érkezik egy szavazóhelyiségbe.

A Pride felvonulás esetleges betiltását firtató kérdésre azt felelte: ha közbotrányt okozó esetek történnek, akkor lehet szó korlátozásról, ellenkező esetben a gyülekezési törvény lehetővé teszi annak megtartását. Sneider Tamás visszautasította, hogy pártja "cigányozna" vagy "buzizna". Azt mondta: pártjából semmi olyan kijelentés nem hagyta el senkinek a száját, ami vállalhatatlan lenne. "Az, hogy más hangnemben beszél a Jobbik bizonyos társadalmi csoportokkal kapcsolatban, ez egy egyszerű és normális néppárti politikának a része, a programunk meg nem változott" - fogalmazott.

Kérdezték arról is, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatná Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítóját. Ezt a választási kampány közeledtével magyarázta.

A jobbikos politikust faggatták a mozgalom és a párt viszonyáról is. Azt válaszolta: Toroczkai László a szervezet tiszteletbeli elnöke, azonban évek óta mással foglalkozik. A szervezet több 10 millió forintos támogatására pedig azt közölte: semmi akadálya a támogatásnak, ha olyan célokat valósít meg, ami hasznos a magyarság számára.

Megkérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint két jobbikos sportvállalkozónak, Nagy-Pál Leventének és Tömör-Tones Zsoltnak közös máltai offshore cége van. Úgy reagált: tudomása szerint alacsony összeg folyt be ehhez a céghez, amelyet azért hoztak létre, mert itthon nem tudtak vállalkozást alapítani. Nem minden offshore cég egyenértékű a lopással - jegyezte meg, hozzátéve: egyelőre nem volt elnökségi ülés, így nem vetődött fel a téma.

Sneider Tamás egy másik kérdésre elfogadhatatlannak nevezte, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára hírek szerint közbenjárt azért, hogy egy mezőkövesdi benzinkúton olcsóbb legyen az üzemanyag. Szerinte ez akár büntetőjogi kategóriát is felvet, ha az államtitkár visszaélt a hatalmával egy magáncéggel szemben.

(fotó: Béli Balázs / Alfahír)