Holnaptól él a moratórium, így ma még gyorsan kilakoltattak egy 88 éves nénit lányával és unokájával együtt

Megjelentek a rendőrök, az ajtóra pecsét került, csak személyes cuccaikat hozhatták ki.

A nevük mellőzését kérő érintettek egyike lapunknak elmondta, hogy tíz nappal ezelőtt kaptak értesítést a kilakoltatásról, ma pedig valóban megjelentek a végrehajtók a címükön.

Az ingatlanra még 2008-ban vettek fel devizaalapú hitelt, de az ismert mechanizmus szerint a törlesztőrészletük több mint kétszeresére nőtt, amit már nem tudtak tovább törleszteni.

Úgy tudjuk, a forintosítással és a végtörlesztéssel nem tudtak élni, ahogyan a Nemzeti Eszközkezelő sem vásárolta meg az ingatlant a füredi magas ingatlanárak miatt. A helyi önkormányzat jegyzője pedig többek között azzal utasította el a segítségnyújtást, hogy nem él velük kiskorú egy háztartásban.

Az ingatlanban egy 88 éves nagymama, valamint az ő lánya és fiú unokája éltek. A nagymama a kilakoltatás után egy krízisszállóra került.

Itt ülök a fiammal és a kutyámmal a peronon, és nem tudjuk, hogy hova menjünk

– panaszolta az anya.

Fia a részletekről elmondta, hogy az ajtót lepecsételték, csak a személyes holmijukat hozhatták ki a lakásból. Menni azonban sehova sem tudnak, mert nincsenek elérhető közelségben rokonaik. Kérdésünkre azt mondta, nem volt lehetőségük az önkormányzattól sem segítséget kérni további szálláshely kapcsán.

Megtudtuk, hogy a felszólításról szóló levelet tíz nappal ezelőtt kapták meg, aminek keltezése október 25. volt, a kilakoltatás pedig ma, november 14-én zajlott le.

Persze nem tudhatunk semmit erről, és nem is akarunk ilyet feltételezni, de mindenképpen érdekes a dátumok illeszkedése: a kilakoltatási moratórium időtartamának kiszélesítési szándékát ugyanis október 24-én jelentették be hivatalosan, és már akkor tudni lehetett azt is, hogy november 15. lesz az új kezdeti dátum.

A hatóság tehát egy nappal a bejelentés után, október 25-én döntött a november 14-i kilakoltatásról, ami egy nappal, sőt a gyakorlatban csupán 12 órával a moratórium kezdete előttre lett ütemezve.

Az út szélén hagyottak telefonos beszélgetésünk során is a balatonfüredi vasútállomáson várakoztak, de céltalanul, mert nincs hová menniük – mondták.

Frissítés: úgy tudjuk, két éjszakára lesz hol aludniuk, és a kutyát is sikerült odaadni valakinek. De, hogy utána mi lesz, csak a nagyon közeli jövő kérdése.

Frissítés #2: sikerült lakást szerezni a családnak, részletek itt.